Mai vendégünk: LOMBOS Antal vallásfilozófus

A REGGELI KÁVÉ…

…megelőzi a nap legfontosabb részét, amikor semmivel nem foglalkozom. Ezt elég intenzíven teszem, ha éppen nagyképű akarnék lenni, akár meditációs időszaknak is nevezhetném, de ez megtévesztő lenne. Idestova több mint harminc esztendeje annak, hogy reggel fél-másfél órát engedek önmagamnak arra, hogy felfedezzem, miféle gondolatok és érzelmek keringenek bennem, olykor nagyon is egymással sem összhangban.
Ifjúságomban arra neveltek, hogy az embernek tudnia kell, mit akar, tudnia kell mit gondol, tudnia kell mit érez, és persze mindennek összhangban kell lennie azzal, amit mások helyesnek tartanak. Aki össze-vissza érez, meg gondol, meg akar ezt is – azt is, az helytelenül él.
Nekem van ugyan otthonom, de soha nem éreztem úgy, hogy lenne helyem is az emberek között. Persze igyekeztem „rendes embernek” látszani (ez többnyire sikerült is), de titokban mindenkor megvetettem a „rendes embereket”. A „rendes ember” ugyanis alapvetően hamis lény, legalábbis ezen a fölrajzi tájon, ahová születnem sikerült.
A „rendes ember” kerüli a konfliktusokat, illetve csak olyan konfliktust vállal fel, amely hőssé avatja a nézők szemében. „rendes ember” mindig tudja, meddig mehet el a tisztességben, négyszemközt mindig az igazság pártján van, aztán amikor nyíltan rákérdeznek, akkor hímez-hámoz, kitérő választ ad, nehogy megsértse a felsőbbséget, nehogy valami veszteség érhesse őt. A „rendes ember” mifelénk igazodó lény. Sokallja a szabadságot, de ez mindenkor mások szabadságára vonatkozik.
A ma reggeli semmit-tevésemet bevezető kávézás után ilyesmik jutottak az eszembe. Ettől persze nem lett jó kedvem, de az évek során sikerült megtanulnom azt is, hogy a rosszkedvnek se adjak túl nagy teret. A kávézás körbefogja a semmi időszakát.
Az első bevezeti, majd a második kávé lezárja azt. A kávét a konyhában iszom, az elsőt is, a másodikat is. Mióta nyugdíjba mentem, azóta egy – számomra luxusnak számító – olasz kávégép készíti el nekem. Nem darálós, annyira azért nem luxus, de nagynyomású. A semmiben tartózkodás idejét tehát kávé nyitja és kávé zárja, mint valami elő-ima és záró-ima. Persze erre nem szoktam így gondolni, mert az már ideológia lenne, és összezavarná az egészet.
A semmivel sem foglalkozás a nap legfontosabb része, mint fentebb mondottam. Annyira azért nem vittem még tökélyre, mint a buddhista szerzetesek. Ahhoz, hogy elrendeződjenek a sokféle szabadon felötlő érzelmek és gondolatok, a kezem ügyében van egy füzet. Afféle napló-szerű, de nem szokványos értelemben. Többnyire csak önmagam számára érthető címszavakkal, vázlat-szerűen rögzítem mindazt, amit fontosnak találok, aztán lépek is túl rajtuk.
Nem szokásom megtartani ezeket a füzeteket, olyan ez nekem, mint a festőnek a vázlatfüzet, vagy a zongoristának a gyakorlás. Számomra ez a tudat-tisztítás gyakorlása. Két kávé veszi körül ezt, akárcsak két oszlop egy kapu mellett. Ha most valaki meg szeretné kérdezni, hogy hová vezet az a kapu, avagy van-e bármiféle kapu ebben a semmiben, akkor erre nem lenne értelmes válaszom. Aki tudja, az nem kérdezi, aki pedig kérdezi, annak úgyis hiába mondanék bármit is.

Korábbi kávézók:

https://ujkafe.website/?s=Internet+k%C3%A1v%C3%A9z%C3%B3

Fotó: Hajdú Mónika: Kávé árnyékkal (A fotóművész kávé témájú fotói a Lenolaj Vizuális rovatában http://lenolaj.hu/gallery/hajdu-monika-fotosorozata/)