„A messzi távolból”

„…Továbbá tudatlak benneteket, drága Gyermekeim, hogy az én koromban nem tehet teljesen gondtalanul üdülni, mert ugye, be kell tartani az orvosi előírásokat, a délutáni séta például kötelező. Még szerencse, hogy szépek a fenyők, s azok a napos délutánok, amikor tele a sétány tarka emberekkel, jaj, azt el sem tehet mondani, hogy megváltozott a divat mostanában, igaz, ezek a földig érő szoknyák az én időmből valók, csak akkor nem voltak ennyire cifrák és színesek, erről majd részletesebben elbeszélgetünk otthon, nehezen megy az írás, nem vagyok szokva a golyós-ceruzához, és sok más dologhoz nem vagyok még hozzászokva, például a telefonhoz, mert az is van a szállodai szobánkban, esténként elnézem a szép, fehér telefont, de nincs akit felhívjak rajta, s a működését sem ismerem, ezenkívül az is furcsa, hogy az ember egész nap pihen, sétál, s ha eljő az ebéd vagy a vacsora ideje, csak leül a szépen megterített asztal mellé, és hozzák a különbnél különb ételeket, még tészta is van, s ha nincs tészta, akkor gyümölcs van, a kancsóban friss a víz, még a sótartóban a só is el van simítva, ezek a fürge leánykák erre is gondolnak, hogy a só el legyen simítva, s milyen furcsa az ember, amikor a legjobb a sorsa, akkor fogja el az otthoni gond, amihez hozzászokott, például naphaladáskor eszembe jutnak a tyúkok, valósággal idegesít, hogy nem tudom őket megszámolni, mielőtt elülnének, a múltkor is hiányzott egy, az a csóré nyakú, arra ügyeljetek, mert mostanában ki maradozik, és félre is tojik, a malacokra is ügyeljetek, ne legyen forró a moslék, a barátnőm mesélte el az este, az ő malacuk tüdőgyulladást kapott a forró mosléktól, szóval ezek a dolgok idegesítenek néha, ügyeljetek magatokra, írjatok, mi hír a faluban, ölellek benneteket a messzi távolból, Mama…”

Forrás: Új Élet, 1975/20.