A lángolás nem mindenki ajándéka.
Szükségem van a rossz versekre, nélkülük megfagynék.
Ha az ember verset ír, van egy tucatnyi író ismerőse,
közöttük néhány száz rossz költő,
közülük néhány ezren rátukmálják az emberre verseiket,
a versek között néhány millió olvashatatlan.

Olvashatatlan szövegek rétegződnek íróasztalomon,
tektonikus árkok mentén földre csusszanó,
feledéspora lepte lapok ezrei.
Ilyenkor az ember versekkel fűt,
a papírlapoknak nincs nagy fűtőértékük.

Lángjuk is silány a kandalló tüzében.
Sikító akác vagy meggondoltan pattogó bükk,
gyantaillatú cirbolyarönk – az igen.
Csak begyújtani kell a versmarta papírral.
Ha már kimelegedett a szoba, leülök verset írni.

Mióta így gyújtok be, milliónyi gondolatom támadt,
néhány ezrükön komolyan végiggyötörtem magam,
közülük valahány százat papírra vetettem,
lett belőlük pár tucat vers.
Arra jutottam, hogy ha egyetlen költő ismerősöm se lenne,
én lennék a legjobb költő a világon.

2020. 03. 07.