Úgy tűnik néha, a napi valóság
pusztán formagyakorlatok tere,
csak opciói játszhatók el
a tervbe vett életműnek :
nem láthatod soha az egészet,
egyszemélyes szögedből csak sugara
villan a gömb-mindenségnek.

Olyan állás ez, melyből
a múlt sem átfogható,
hiszen mindent szétszórt
az emlékező reflexió:
nagyvonalúan kezel bűnöket,
újraszövi a képek lézerhálóját
s áttelepít innen-oda történéseket,
akárha egy Tarantino-rendezés
káprázatában lézengenél.

Itt minden klipp kezére játszik
az összhatásnak, magával sodor,
mint felbujtott tömeg,
mellébeszélések örvényébe szédít
és csörgősipkás kosztümökbe présel,
hogy láthatatlan közönség előtt játszd el
most fogamzó önmagad.

Úgy tűnik néha, a napi valóság,
csak formagyakorlatok tere,
hol estére egy szegletben leülhetsz
s egyetlen rendezői intésre,
mint hátsó kiskapu megnyílhat hirtelen
a kilépés kegyes esélye.