Hamvas Béla esszéi

A legesszéíróbb magyarok egyike. Fundamentalistának modern, modernnek fundamentalista. A bor jó, de még jobb a nők térdekalácsa, és a legzöldebb hónap Beethoven májusban. Erdélyt nem is ismeri, de beteszi, hiszen Erdély nélkül még sincsenek ki a magyar géniuszok. Diogenész a legjobb filozófus, hiszen ő egy sort sem írt.
Hamvas jóval előbb tudott mindent is, mint ahogy a vicc terjedni kezdett. Többnyire Nietzschétől tudta, csak magyarította. Ugyanakkor Nietzsche szerint Isten halott, amit Hamvas erősen vitat, és azt állítja, az ember halott inkább, aki nem találja Istent, viszont nem is keresi. Mindkettőjüknek igaza volt a maga idejében, elég, ha arra gondolunk, hogy Nietzschének még az első világháborúról sem lehetett tapasztalata, nemhogy a második borzalmairól, amikor az ember végleg bejelentette, hogy imádja megölni felebarátját, csak adjanak ideológiát a fegyvere mellé, mert valamivel mégis meg kell nyugtatnia önmagát, nem mintha olyan nagyon nyugtalan lenne. Hamvas mindezt megtapasztalta és lejegyezte, de közben folyamatosan azt állította, hogy csupán az örök dolgokkal kell törődni. Neki még sikerült is, ráadásul el sem adta magát senkinek, ami többeket rettentően zavar.
Móricz a fogával ír esszét is: valósággal kiharapja a Garda-tót Babitsostul, vagy Mikszáthot a saját életművéből. Kosztolányi a franciásan cinikus mosolyával, Babits az agyával, Ady a vívótollával. Hamvas leginkább a vérnyomásával, a lendületével. Kétszázhúsz felett kezdi, és a tiedet is magával ragadja. Ha őt olvasod, úgy érzed, a kultúra mégsem volt és ma sincsen hiába.

A Bibó-sziget

A kelet-európai államok azért olyan nyomorultak, mert miután nagy kiabálással kiharcolták a szabadságukat, továbbra is frusztrált, tehetetlen, provinciális országok maradtak. A külső szabadságot megszerezték, a belsőt meg sem közelítették. Az utóbbi harminc év jó példa erre, holott Bibó könyve 1946-ban jelent meg.
Zsidókérdés azért van, mert a magyarság nem tudott úgy viszonyulni megbélyegzett embertársaihoz, ahogy illett volna, noha ő bélyegezte meg őket. Az utóbbi néhány év erre is jó példa, holott ez a könyv viszont 1948-ban jelent meg.
Mindezeket én sarkítom így ennek a grapefruitos sorozatnak a kedvéért. Bibó megértő, tárgyilagos, körültekintő. Megfontolt mondatai, árnyalt reflexiói úgy sorakoznak, ahogy minden igazi liberálisnak fogalmaznia kellene. Az, hogy a ködös mitológiájába belevakult, szerencsétlenekkel bátor egyik lehetőség viszolyog tőle, teljesen érthető; az, hogy a másik lehetőség számba sem veszi lényegét, csak a nevét hangoztatha, mindent elmond arról a punitív liberalizmusról, amely a magyar közgondolkodás egy részében uralkodik, és amelynek semmi köze sem hozzá, sem Deák Ferenchez. Liberálisnak lenni feladat, önnevelés, visszafogott magabiztosság, rugalmas eszmeiség, nyitott határozottság. Az önök kedvenc grapefruittermesztője :) legalábbis így gondolja.

Kassák Lajos költészete

A virágnak agyara van, a karavánt a szél öklözi, a fák tovább énekelnek, és fejünk fölött, mint mindenki tudja, elröpül a nikkel szamovár. Mintha nem is Ady és Kosztolányi kortársa lett volna, hanem a Duchampé és a Pollocké, holott Ady sem abban a korban élt, amelyben élnie adatott. Költőkkel gyakran előfordul ilyesmi, akárcsak írókkal, festőkkel, zeneszerzőkkel és minden rendű és rangú művészekkel. Azaz az elsőrangúakkal.
Ez aztán annyira meglepi az összeesküvéselméletek nagy hívőit, hogy kiebrudalnák abból az irodalomból, amelyet úgy szeretnek, mint valami lelketlen pionírok. Úgy ragaszkodnak a valósághoz, mintha nem minden nagy költő (stb. – a felsorolást lásd fentebb) egy új, más világot teremtene a semmiből (és akkor már itt vannak a matematikusok is). Olykor az az érzésem támad, hogy aki a költészetet nem érti, az semmit nem ért, bár azt természetesen belátom, hogy bizonyos költőket könnyebb megérteni, mint másokat, főleg, ha mást nem is akarunk megérteni, mint amit amúgy is értünk.
Akárhogy is, Kassák minden tiszteletünket és becsülésünket megérdemli, mert nemcsak teljes költői erejével képviselte az avantgárdot, nemcsak Bartalist támogatta, amikor még más volt, mint ami lett, hanem tartásos, mokány ember is volt, akinek semmit sem lehet felróni azon kívül, hogy nem úgy írt, ahogy mások elvárták volna tőle.

Következik: Kő hull apadó kútba; A három éhenkórász; Kormányeltörésben