Kétszemélyes gyár

Mert milyen az újságíró… Ha csak módja van rá, fürkészi a szituációt, az érdekességet, A székelykeresztúri szipkagyárban például följegyezem, hogy a világ legegyszerűbb és legolcsóbb cigarettaszipkáját itt gyártják; ez az egyetlen az országban, mely cseresznye-, mogyoró-, kökény- és meggyfát dolgoz fel erre a célra. Azt is rendkívül érdekesnek találtam, hogy az egész „gyár” tulajdonképpen egyetlen műhely, és abban összesen két ember dolgozik: Lőrinczi Dénes és Major János. Olyan gyárat ugyanis nem ismerek, melynek minden dolgozóját egyetlen cikkben felsorol hatnám, anélkül, hogy a névsor ne válna unalmassá. Figyelmemet az is megragadta, hogy egy ilyenszerű, harmincöt banis szipka elkészítése tizenháromféle műveletet igényel, annyiszor kell a fát kézbe venni. Leszámítva az anyag beszerzését, s azt is, hogy a vesszőknek fél esztendeig száradniuk kelt, és ezért fel kell cipelni a padlásra, satöbbi. Még az is benne van a noteszemben, hogy ezer darab szipkához mindössze négy deka lakk szükséges, és két és fél deka szesz.
Azt csupa megszokásból jegyeztem föl. hogy Lőrinczi Dénes tizenhárom éves kora óta gyártja ezeket a szipkákat, hogy negyven éve itt dolgozik, ebben a piciny, kétszemélyes gyárban. Most vettem észre, ebben a szipkagyárban épp ez az, amit érdemes feljegyezni. Valaki negyven éven át megállja a helyét egy olyan munkahelyen, ahol őt tulajdonképpen senki nem veszi észre, ahol nincsenek látványos megvalósítások, különös események, kitüntetések, dicséretek. Csak annyi történik, hogy az egyik hónapban harmincezer, a másikban harmincötezer szipkát kell elkészíteni. Csak annyi, hogy legyen-e egy centivel hosszabb a szipka a jövő hónapban, vagy ne legyen. Mondom, most veszem észre, épp ezt negyvenévnyi helytállás érdemli meg, hogy följegyezzük…

Új Élet, 1975/22. szám