B. Tomos Hajnal: Gyáva notice
Hirtelen beállít hozzád a tél,
mint guvadt szemű varangy,
és néz egyenesen a szemedbe,
mintha várná, hogy betessékeld
egy kis reggeli csevejre –
mondom, csak beugrik kéretlen,
mert a tél mindig, mindenkit
készületlen ér, s így aztán
nincs só,
olajozatlan a hóeke
és épp tegnap bicsaklott ki
a lapátoló térde.
Szóval csak állsz villám ütötten,
mint taknyos fiad
a revolúciós tank előtt,
mert nem hitte,
hogy a perc töredéke alatt
bemázolhatja őt a földbe,
hogy fogalma nélkül,
hőst farag majd belőle,
ki csak azért szaladt le házi papucsban,
mert soha nem látott élőben lövöldözőket.
Ilyenkor, életed nemtudomhányadik telében
bevallod gyáván magadnak,
hogy most aludni lenne kedved
hosszan, eszméletlen,
hogy mikor tavaszra ébredsz,
ez az egész békás-tankos hőbörgés
már sehol se legyen,
s te letérdelsz, mintha ölelnéd
a nyálkás-véres földet,
akár újszülöttet, ki épp most bukott ki
az önzetlen fényre.