Kis Juhász Gyula-breviárium (17)
Minden lángeszű tudományos elméletnek olyan belső igazságai és szépségei vannak, amelyek az elfogulatlanul gondolkodó embert első pillanatra, szinte ösztönszerűen megfogják, olyanok ezek, mint Kolumbus tojása, csodálkozunk, hogy eddig nem jöttek rá, és hogy nem mi találtuk ki magunktól. Így volt ez Kopernikusz fölfedezésével, Newton tantételeivel (amelyekre különben maga Freud is hivatkozik), de így volt ez Marx és Darwin teóriáival is. És így vagyunk a Freud tanításaival is. Cáfolhatják egyes pontjait, kikereshetik gyönge oldalait, javíthatják és bővíthetik, támadhatják ellenkező világnézeti alapokon, a lényegét nem lehet többé kitörülni az emberi gondolkodás anyakönyvéből, mint ahogy például Schopenhauer vagy Nietzsche eszméinek örök helyet kell biztosítani a filozófia történetében.
Forrás: Csevegés (a freudizmusról) * Juhász Gyula válogatott művei, Szépirodalmi, 1981
Pusztai Péter rajza