Lehunyom szemem, úgy utazok.
Síneken jajongó vonatok viszik bánatom.
Vajon ez volt az otthonom?

Hiszen csak anyámé,
vendég voltam itten s ma ez is másé,
románé.

Az üres lakásba lépve, sírnak a falak,
támaszkodnék székem árnyékára.
Emlékeim kifosztanak.

Gyérülő fény pupillám átka,
konyhába nyitok, s halkan köszönök.
Csak egér rágcsál a kályha mögött.
Gerle búgása szól az ablakon át utána.

Számban halál pislákol,
kabátom fogas helyére aggatnám.
Nem lehet.
Fagyos a ház. Megfagyott lehelet.

Csak a parketta recsegése a régi.

Belépek az üres belső szobába,
átölelnek a falak.
Csak dadogok, dadogok magamban.

S az esztendő vége felé halad.

Ez az utolsó újrakezdés tele.
Hóra csurgó vére az ősznek
jajong a bokrokon.
Nincs itt senki, egyetlen rokon.

2020. 03. 05.1