1.

(Sz. 1891, Nagyvárad – megh. 1983, Kolozsvár) költő, közíró, kritikus. Nagyenyeden végezte a Kollégiumot, majd a budapesti Pázmány egyetemet, a Nagyváradi Napló munkatársa 1913-tól. Újságírói pályája a második világháború utánra is átnyúlik. Megjárta a német koncentrációs táborokat. Az Irodalmi Könyvkiadó vezető szerkesztőjeként ment nyugdíjba. Gazdag verstermést hagyott hátra.

Verskötetei: Első áldozás. 1914; Erosz oltárára. 1916; Végtelen élet. 1926; Rettenetes Adolf. 1933; A barlanglakó üzenete. 1934; Ember, hol vagy? 1943 [második kiadása 1981-ben, Cserépfalvi Imre előszavával]; A könnyek ellen. 1947; Emelt fejjel 1955; A jóság balladája. 1959; Töretlen hittel. 1961; Kolozsvári ősz. 1964; Versek (gyűjteményes kötet). 1968; Nyitott könyv, Dacia, Kolozsvár, 1971.

2.

Salamon László verseiből

SAJNÁLOM MAGAMAT

Sajnálom a futó felhőt,
mely a kék égen rohan,
sajnálom az árva szellőt,
aminek csak perce van,
sajnálom a sajnálatraméltót,
akinek a szíve tört,
sajnálom a kínjába záró,
áttörhetetlen, néma kört.

Sajnálom, hogy sajnálnak engem,
mert elhagyott a szeretőm,
sajnálom, hogy kínokra lettem
s már készen áll a szemfedőm,
sajnálom, hogy nincs mit sajnálni,
mert ami szép volt, már ma rút,
sajnálom, hogy nincsen mit várni,
s úttalanná lett az út.

Sajnálom, hogy már nem sajnálom,
amiért úgy sajogott szivem,
hogy vágytalanná lenni vágyom,
és hogy már megtört a hitem,
sajnálom magam, aki egykor
csak a mások sok bajáért sírt,
sajnálom, hogy ez a hűlt kor
nem ismer se irgalmat, se írt.

---

AZ UTCA BALLADÁJA

Hátamon robog a történelem át,
és én nyelem el könnyét, mosolyát
az időnek, melyben félőn topognak
delnő-cipők és hajszolt, vén lovak.
A gép, az autó rohanása mind
velem tudatják az örömöt, a kínt.

Hátamon koppan a zápor üteme,
a város, a piac váltott üzeme,
hátamon hordom a szitkot, a sóhajt,
a derűt, az álmot, a mindennapi bajt.
Láttam az idők kedvét, borúját,
s rám nevetnek a friss tavaszi fák.

Koldusnak, úrnak útja én vagyok,
bennem újulnak s halnak nappalok,
s míg éjszakáim villanyfénye ég,
süvöltő széllel bélel a vidék.
Lármát nyelek és részeg dallamot,
míg tükörré sikálnak a vad fagyok.

Ne kérdezd tőlem, mit érzek én,
ha kétségbeesés rohangál a vén
kövek közén, amin már gyom se nő,
s légyottra vár rajtam fiú vagy könnyű nő.
Lépések zajából én kiérezem,
hogy vidul a gaz s jajong az értelem.

S bár némán tűrnöm köt a végzetem,
szikkadtan, szürkén mégis vérezem.
Közönyöm alján a föld ős vére ver,
és némaságom bizony rettentő teher.
Zúdulj át rajtam villámló idő,
bírlak, ó, mert kemény az utcakő!

---

LEHETTEM VOLNA…

Ha a Sors, melyet vaknak mondanak,
mert nem a szívre s nem érdemre néz,
ha ő akarta volna: sorsomat
nem tépte volna össze annyi vész.
Lehettem volna szerencselovag,
ki megtiprottak tört hátán üget,
lehettem volna arszlán, olvatag,
kit messze elkerül a rémület.

Lehettem volna kényúr is talán,
kinek szavára szolgahad sürög,
vagy ültetvényes nagy Brazílián:
derék, hatalmas, vidám, napsütött.
Lehettem volna sikeres lator,
tán mélyben sarjadt bitófavirág,
kit nem értett meg ez a sűrű kor,
s teherként hordott hátán a világ.

Lehettem volna glóriás zseni,
aki a világok „legjobbikát”
dicsérvén, ő maga isteni
trónusok legmagasabb íokára hág.
Lehettem volna szent és eszelős,
megváltó pózban tetszelgő vitéz,
hekatombák felett száguldó hős,
vagy költő, édesszavú, mint a méz.

Lehettem volna… de mi lettem, ím:
megűzött, meghajszolt kortárs csupán,
ki rejtetten hordom mély sebeim,
s csodálkozom a kortársi csudán.
Vak volt a sors, nem látott szívembe,
vagy tán mert belátott, épp azért
fütyült könnyeimre és hitemre,
s tett nagy próbákra vidám senkikért.

Lehettem volna … jó, hogy nem lettem
se szerencsefi, se sors kegyence,
jobb, hogy a sírok hite ég bennem,
s hogy szíveimhez közel áll a Messze.
S bármily komor volt, áldom sorsomat,
hogy az lettem, ami fájva lettem:
tűnődőn féltve annyi másokat
a változást hozó szeretetben.

3.

Huszár Sándor beszélgetése Salamon Lászlóval (részletek)

…Salamon László, a költő és publicista ma is hű a kávéházi hagyományokhoz. Elmaradhatatlan pipájával, kéziratpapírja fölé hajolva mindennap beül a hajdani kávéházak zajos utódainak valamelyikébe s rendületlenül várja légyottra a múzsaasszonyt.
Asztalától együtt indulunk el vissza a múltba, eltelt évtizedeit keresendő: kávéházról, kávéházra.
— Melyik volt az első?
— A váradi Royal…
*
— Az első kötet?
— Később jelent meg, 1916-ban, amikor épp visszatértem a frontról. Erosz oltárára volt a címe. Első verseimet gyűjtöttem benne össze. Tóth Árpád a Nyugat 1916-os decemberi számában nagyon elismerő kritikát írt róla. Felkerestem a Pesti Naplónál, hogy megköszönjem. Különben is egy utcában laktunk Budán. Esténként aztán néha sétáltunk is a később róla elnevezett Bástyasétányon. Nagy hatással volt rám. Hal kszavú, rendkívül művelt és rendkívül gátlásos ember volt. Szerelmes volt egy debreceni lányba, akit később feleségül vett. Ültek egy városligeti padon, beszélgettek, de ő még a lány kezét se merte megfogni. A hölgy egyszer megérintette az ő kezét, mire így szólt: drágám, legyen Ön a férfi. Később, mikor Tátrafüredre utazott tüdejét gyógyítani, több levelet küldött nekem, sajnos a leveleket elvitte a Gestapo a könyvtárammal együtt.
— És most hová tovább?
— Vissza. A háború előtti Váradra. Többször visszatérek Váradra. Vakációban ott újságíróskodtam. Színikritikákat írok a Nagyváradnak. Juhász Gyula akkor éli Anna iránti szerelmét. Én őt nem ismertem közelebbről, de gyakran láttam a Nyomda utcában sétálni a hölgy háza előtt. Ebben az időben Tabéryval voltam közeli jó barát. Fölöttem járt egy évvel a középiskolában. Tabéryék háza közvetlenül a Lédáéké mellett volt. Még diákkorunkban gyakran ültünk ki esténkint az ablakba s lestük Adyt, aki épp hazakísérte Lédát. Nagy élmény volt az, hisz az iskolában már nagy harcok folytak az adysták meg az antiadysták között.
— Megfeledkeztünk a kávéházról.
— Nem, az élmény kávéházi élményekkel keveredik bennem. Esténkint gyakran elnéztük, hogyan beszélget Ady, Juhász Gyula, Emőd Tamás, Bíró Lajos az Emke terraszán…
*
— Mitől a kávéház vonzása?
— Valahogy benne volt a levegőben. Írók, újságírók csakis ott dolgoztak. Ez volt a szokás. Nagy szellemi csaták is vonzottak. Mindenik külön világ volt és külön társaság: a New-York, a Meteor, az Opera, a Japán. Azt mondják, Karinthy szellemességének javát elszórta a kávéházban. Babits a Barossba járt. Kerülte azokat a helyeket, ahol Ady megfordult, vagy az Ady-barátok. Később 1931-ben — átutazóban voltam Pesten — a kávéházban találkoztam József Attilával is. Előzőleg telefonon beszéltünk meg találkozót az Opera kávéházba. Egyszercsak látom, hogy bevonul törzskarával Osvát Ernő. József Attila arcán megfeszültek az izmok. Azt mondja: fizessünk s menjünk át a Japánba, nem bírom ezt az Osvátot. Ugyanis Osvát visszautasította a verseit.
—- Tehát nagy szerkesztők is tévednek …
— Igen, és József Attila, aki impulzív ember volt, ezt nem tudta lenyelni. Különben keserű megjegyzéseket tett az akkori irodalmi állapotokra. Sokat beszélt a nehézségeiről. Arról, hogy üldözik. Akkor ő már tudott a sztálini perekről. A humanizmusa lázadt fel ez ellen. Okosabb volt annál, hogy ne látta volna, mi rejlik a perek mögött. (Huszár Sándor: Az író asztalánál. Beszélgetések kortárs írókkal. Irodalmi Könyvkiadó, 1969, Bukarest)

4.

Cserépfalvi Imre előszavából a költő Ember, hol vagy? c. kötetének 1980-as újrakiadásához

„…Már ismertem munkásságát az Auróra és a Korunk című folyóiratokból, és nagy érdeklődéssel olvastam költeményeit is. Tudtam elvi elkötelezettségéről, baloldali beállítottságáról. Igazságszeretetében kérlelhetetlen; akkor is tollat ragadott, amikor azért hol börtön, hol hadbírósági eljárás várt rá.
Kötetét Fodor József kiváló barátunk, az Athenaeum Könyvkiadó Vállalat lektora ajánlotta figyelmembe. Ő javasolta az Athenaeumnak is kiadásra, de erre az akkori viszonyok között nem kerülhetett sor, hiszen jó néhány kritikus és progresszív hangvételű vers szerepelt a gyűjteményben. Fodor József tudta, hogy én vállalkozom olyan művek kiadására is, amelyeket a nagyobb kiadók vagy nem mertek, vagy nem akartak megjelentetni humanista, haladó gondolataik miatt. Készséggel vállalkoztam a kézirat átolvasására, s nem is csalódtam: a költemények hangvétele igen megragadott. Személyes találkozót beszéltünk meg a versek megjelentetésével kapcsolatos teendőink ügyében. Végül is irodámat odahagyva, egy kávéházban vitattuk meg a világ dolgait, azonban már nem mint kiadó és költő, hanem mint két barát.
El is készült a kötet kiadóm megrendelése folytán, a budapesti Antiqua Nyomdában, tudtommal azonban már nem került könyvárusi forgalomba. Én 1944-től illegalitásban voltam, vállalatomat a nyilas banditák vették át. Nyilván megégették — csupán néhány megperzselt példány került elő a romok alól.
A kötetben erőteljes hangon fejeződik ki Salamon László tiltakozása az embertelenség, a barbárság, a gyilkos háború ellen. Vallomása szerint: „a humánum jajszavának” tekinthető e kötet. A válogatás — amelyet a költő és hitvese végzett — a lírai, érzelmi telítettségű költemények közül azokat emelte ki, amelyeket egyéninek, külső hatásoktól mentesnek érzett. Salamon László valamennyi költeményében hű a klasszikus költészeteszményhez mind formai, mind tartalmi szempontból. A harmónia, a béke keresése jellemzi verseit.
Ritka találkozásaink ellenére barátságunk mind a mai napig nem szakadt meg, folytatólagos maradt levelek útján…”

---

Még több vers, hátéranyag a költőről a Költők az árnyékos oldalról portálon

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ