Egypercesek

A paprikakoszorú az élet értelmét, a vonaljegy az élet abszurditását, a patkány az élet örömét, a halott színész pedig az élet komédiáját hordozza. Akinél fegyver van, az ölni fog, és aki okos, azt lelövik, mint a kutyát, azok, akik a hazát védik. Ez sokat elárul a hazavédőkről. Igaz viszont, hogy a karmesterek az olasz kultúra évszázadaival alkusznak a kurtizánokkal, ami mégiscsak szép. Aki szeretkezni vágyik, az azt reméli, nem előtte hal meg.
Az egyik róla készült fotón Örkény a farkaskutyája fülei között látszik. Ilyenek ezek az egypercesek: az élet fülei között látszanak. Látszik, hogy milyen az ember, és ami talán fontosabb, hogy milyen lehetne az ember, és amilyen olykor tényleg. Szóval minden látszik, aminek látszania kell, noha mint minden nagy író, Örkény hagy teret az olvasó fantáziájának is.
Aki leckét szeretne abból, hogyan kell adagolni a humort, annak az önéletrajzát ajánlom. Az ember végigröhögi Mácsai Pál zseniális előadását, és amikor a szöveget is fellapozza, kiderül, hogy a humor ott sem erőltetett. Örkény nem egy vicczsonglőr, hanem igazi humorista, akinél a látásmód puskacsöve füstölög.

Kányádi Sándor költészete

A kis kóristalány nem ismeri fel Mozartban a zsenit, a primitív törzsek annál inkább, de hát nekik nem akart udvarolni. Amit erről írnak, azt Schuller Rudolf akárhány nyelvre le tudja fordítani – nemhiába volt annyira igazi erdélyi ember, hogy kirúgták az egyetemről, az erdélyi crème de la crème tagjainak gyermekei ellenben hozzá járhattak afféle magánegyetemre. Mindez az Ágoston-rendiek templomában derül ki, ahol a lírai én a falat támasztja, miközben a Requiemet hallgatja, és a kollektivizálásra, a holocaustra meg hasonló bájos történetekre emlékezik.
A romániai magyar varjú nem hagyja a tornyot akárkire, tartás van az öregfiúban, mint azt akárhányszor meghallhatjuk a Kaláka együttes előadásában, akárcsak azt, hogy volt egy fakatona, meg hogy a kis szék három lábú, nem beszélve a vörös villamosról, mely veszélyes, legyen bár sárga vagy zöld.
A Kányádi-bestiárium másik nagy szereplője a ló, akire vigyázni kell a Fától fáigban, vagy akit a farkasok csikóstul felfalnak a Sörény és koponyában. Egy másik farkasé ágyúlövésként hallszik a csendben, miközben a török követ eltűnik Enyednél, ahováig még követni tudta az egész török birodalom, csak Erdogan nem tűnt el. El ne feledjem, hogy a járdaszigeten táncolnak egy rúzsenoárt.
Végül aztán a fák hegyén is elkezd járkálni valaki, miután a meszelők bejelentették, hogy holnap feltétlenül érkeznek.
Különben nemcsak Schuller Rudi volt erdélyi ember, hanem maga Kányádi is, akinek csodálatos a műfordítói életműve, sőt, a drámai sem érdektelen. Nagy költő volt ez a nagygalambfalvi élelmes legény, aki olyan könnyen ontotta magából a sorokat, mintha beszélne, s az ő esetében csakugyan érvényes, amit egy kisfiútól hallott. Nem a mindenkiében, az övében azonban feltétlenül: a vers az, amit mondani kell.

Ítélet nincs

Füst Milán fukar, nyavalygós, nárcisztikus ember, aki minden könyörgés ellenére telefonon és ebédidőben olvassa be a regénye fejezeteit, ezért nyilván vele kell menni nyaralni, hogy az ember lássa, mi az élet. A nyilasok kedves banditák, az elbeszélőt elkapják, beviszik, de elengedik, később is csak az öccsét viszik el, igaz, a halálba, amit az anyja soha nem bocsát meg annak, aki életben marad.
Olykor úgy hozza a sors, hogy annak udvarolunk, akinek nem kellene, mégis derekasan helyt állunk a férfiasságunkkal, nem úgy, mint a nagybátyánk gyárában, ahol csak amolyan tessék-lássék munkát végzünk.
Az öregember, aki egy kertben ül a Balaton mellett, az életét látja elvonulni, egykori barátait pedig felvonulni maga előtt. Gáspár Endre fordító, József Attila és mások jelennek meg, ő meg, aki mindenkit túlélt, mesél és mesél. Gáspár Endre sorsa, akinek a lánya egy náciba lesz szerelmes, a háború végén Amerikába menekül, és megtagadja a szüleit, különösen szívszorító. De én mindig szívszorulva olvasom az emlékiratokat, főleg, ha jól megírják őket, mert mindig az az érzés kerít a hatalmába, hogy: csak ennyi volt, ami nyilván arra rímel, hogy: csak ennyi lesz.
Mindenesetre Déry, közlöm mindenkivel, aki esetleg lekommunistázza, és erkölcsi ítéletével az esztétikait is meghozza, mint az átkos idején, amikor Dosztojevszkijhez marmeládét adtak, NAGY ÍRÓ. A szöveg él, lélegzik, fénye van, ritmusa, ellenállása. Mégsem lehet olyan rossz az élet, ha csak a nagy könyvek maradnak meg belőle. Már akiéből.

Következik: Hervay Gizella költészete; Virágos katona; A Faludy-jelenség