Dilemma

— Egyszer csak jött egy bácsi. és azt mondta bátyámnak, aki azon a nagy emelődarun dolgozik, hogy fordítsa feléje az arcát, mert le akarja fényképezni, szegény bátyám azt sem tudta hirtelenjében, merre fordítsa a fejét, a nap is épp arról sütött és mosolyognia is kellett szegény bátyámnak, pedig annyi a dolga, ezt a nagy építést be kell fejezni, házak lesznek itt, mert a régieket mind lebontották, neki nincs ideje ilyesmire, én jól tudom, mert reggel is nagyon siet el hazulról, hogy el ne késsen, aztán az a bácsi nem volt megelégedve a bátyámmal, láttam, hogy nincs megelégedve, azért fényképezett tovább, levette a darut is éppen akkor, amikor azt a nagy cementet fölemelte, és azzal sem volt megelégedve, akkor a földgyalukat fényképezte, és sokszor le is térdelt, a szemével hunyorított. nem találta a helyét a nagy forgatagban, sokáig vizsgálhatta, még mit is fényképezzen, a végén meglátott mindent, amint átnézünk a kerítésen, és minket is lefényképezett a masinájával, pedig mi nem tartozunk az építők közé, csak éppen eljárunk néha apámmal, hogy lássuk, mi lesz a mi piciny kunyhónk helyén, főleg apámat érdekli ez az egész, ezért járunk erre, érdekes, nem is apámat fényképezte le az a bácsi, pedig őt érdekli a dolog, hanem engem célozott meg. én csak néztem, mit akar az a bácsi, hogy le akar fényképezni, nekem csak a fejem látszott a kerítés mögül, a szép új pulóveremet észre sem vette, mégis lefényképezett, ez furcsa, mert ha már észrevett minket, a pulóveremet is láthatta volna; ezt nem tudom megértem semmiképpen…

Haragos Zoltán fotója