Egyszer majd írok mindenről:
a tárgyakról, melyeket levetettem magamról,
az elhagyott sírokról, a zsírról, amit
hiába vakarok a lelkemről.

Nem akartam ilyen szavakat írni,
meg rímelni sem, de nem mindig tudom,
hol van a tiltás határa, amikor már
nem illik romantikusnak lenni –
egyszer majd írok erről is.

Hol vesztettem el a naivitást,
mikor kapom vissza mégis,
és hogyan, ez bonyolultabb,
mint a hőközpont prospektusa.

És ismételni sem akarok, annyira
szegényes a strukturálási képességünk,
sem már elhangzásukkor érvénytelen
ígéreteket tenni, de azért:
egyszer majd írok mindenről,

látod, ez a szakasz is ötsoros lett,
mármint az előző, és még mindig
nem tudom, mi lesz akkor,
ha mégis mindenről írok majd.