„A halállal a fiatalság szeret kacérkodni, az öregség legfeljebb ha megbékél vele. A humor a legdrágább, mert legnagyobb áron, egy élet szenvedése és lemondása árán szerzett adomány, leginkább a hajlott kor sajátja. Igaz, hogy Petőfinek már huszonöt éves korában pompás humora volt, de hiszen ő huszonöt év alatt többet szenvedett és tapasztalt, mint egy államtitkár száz év alatt. Az olvasó nyilván láthatja, hogy ez a kis elmélkedés a világért se akart az öngyilkosság mentsége, vagy éppen apológiája lenni.
Éppen e sorok írója az, aki nem is egy halált halt már életében és megtanulta – a maga kárán – szeretni az életet. Szeretni minden gyötrelme ellenére, a nagyszerű schilleri mondás szerint: Das Leben ist doch so schön! Bizony szép, mégis csak szép, hiába akarják elrútítani és elrontani, tönkretenni és megsemmisíteni azok, akik ma a szegény, szerencsétlen Emberiség sorsát gonoszul és ostobán intézik!”

Hétfői Rendkívüli Újság, 1923. május 14.

Forrás: Csevegés (az öngyilkosságról) * Juhász Gyula válogatott művei, Szépirodalmi, 1981.