Farkas József György: Magyar baptisták (I) – Srí Lanka
Az Indiai-óceán partjain 2004 decemberében végigsöpört cunami után a nemzetközi segítőakciókba mintegy 12 ezer támogató jelentkezett a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnál, s bár közülük több ezren már az idők folyamán lemorzsolódtak, még most is népes a támogatók tábora, akik havi háromezer forintos adománnyal segítik a távoli rászorultakat.
Mostanra már az elárvult gyermekek többségének rendeződött a sorsa, együtt él a családjával egy új házban, s ily módon csökkent a rászorultságának a mértéke. Ugyanakkor folytatódik a „Fogadj örökbe!”-program, ami által kapcsolat alakulhat ki a támogatott gyermekek és a támogatók között, de nem személyes, hanem közösségi támogatás részeként.
Ennek nyomán Srí Lankán (az egykori Ceylon szigetén), Ampara és Gold tartományban viszonylag sok ház épült fel, részint a Baptista Szeretetszolgálat, részint pedig más nemzetközi segélyszervezetek vagy az ENSZ közreműködése által. Ilyen kollektív támogatásban részesül a pitekottei árvaház, a HELP-falu Kahava mellett és az amparai katolikus árvaház; egy kiválasztott intézményben minden egyes gyermeket támogatnak. A segítséget élelmezésre, ruházkodásra, iskoláztatásra, orvosi ellátásra fordítják.
A HELP-falu teljesen elkészült és működik. Öt gondosan kiválasztott, alaposan felkészített szülőpár, két nagyszülőpár és a vezető dolgozik a falu nyolc házában. Az öt szülőpárból négy vesztette el egy vagy két gyermekét a szökőár pusztítása következtében. Ezért a HELP-falu nemcsak az árva gyermekeknek nyújt oltalmat, hanem azoknak a szülőknek is, akik elveszítették gyermekeiket – mert ott az elárvult gyermekek és szülők egymásra találtak.
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban