Régen történt, abban az időben, amikor még nem tudtam a panaszomat tisztességesen megfogalmazni. Ezért, ha csülköt vettem, és helyette valami gyanús holmit, talán lólábat csomagoltak be, elkértem a panaszkönyvet, és a következőképpen fejeztem ki magamat: „Fölháborodva tiltakozom az ellen, hogy levágják az ördögöt, és részemre nem a combját, hanem a patáját csomagolják be.”
Holott – ma már világos – a következőképpen kellett volna a panaszomat bejegyeznem: „Az önök kiváló üzletében szakszerű csomagolásban megkaptam a gyehenna egyik tárgyi bizonyítékát, amit hálásan köszönök.”
Mondom, abban az időben egy kisvárosba utaztam, ahol apró pénzügyi formaságok, majd az előirt díjszabás kifizetése után szert tettem egy egyágyas szobára. Azonnal behurcolkodtam, lefeküdtem és elaludtam, de körülbelül éjfél felé félálomban az a benyomásom támadt, hogy a világ kisiklott pályájáról, és én születtem helyretenni azt. Kezemmel mindenféle mozdulatot végeztem, mígnem nevet tudtam adni a katasztrófának.
Valami erősen csípett. Erre egészen magamhoz tértem, s minthogy annak idején, a háborús zűrzavarban, a csípések szakértője is lettem, reájöttem, hogy kínjaimat poloskák okozzák. Ma már magyarázatra szorul az effajta fölismerés, mert az olvasó nem tudja, hogy a bolha finoman és váratlanul csíp, a tetű nyersen és megátalkodottan, a poloska pedig elszántan, szemtelenül és égetve, mintha parázs került volna az ember pizsamája alá.
Ettől kezdve kín volt az éjszaka, vakaróztam, vadásztam, de oly reménytelenül, mint aki a nyulat a nyomai után akarja kézre keríteni.
Egyetlen poloskát fogtam meg, azt is azért, mert csípés után szórakozottan elaludt. Ezt megöltem, gyűlölettel és irigykedve, mert képes volt aludni a szállodai szobában.
Másnap kialvatlanul és a poloskáktól származó csípős méreggel a szálloda igazgatóját kerestem.
Még nem kelt föl, ami külön fölfokozta elkeseredésemet. Mintegy fél óra hosszat várakoztam, amikor megjelent a szálloda igazgatója, frissen, vasaltan és szigorúan.
– Mit óhajt – kérdezte olyan hangsúllyal, mint aki nem érti megjelenésemet.
– Kérem – mondtam visszafojtott méreggel -, az éjjel majdnem agyoncsiptek a poloskák!
Az igazgató megemelte a hangját.
– És ezt a rágalmat mivel tudja alátámasztani?
– A poloskákkal – jelentettem ki; — azok rágtak engem, és nem én a. szállodát.
Erre az igazgató gúnyosan kioktatott.
– A mi szállodánk első osztályú szálloda. Márpedig egy első osztályú szállodában nincs poloska.
— A poloskák is első osztályúak voltak — védekeztem.
Az igazgató sértetten fölállt.
— Hallatlan — mondta. — Ön előjön egy képtelen váddal, amikor a mi első osztályú szállodánkat a csend, a tisztaság és a dolgozó nép szolgálata jellemzi.
Kezdtem érezni, hogy kissé elvetettem a sulykot, de azért kitartottam tapasztalatom és elveim mellett.
— Én is tudom, hogy az Önök szállodája kitűnő és első osztályú. Éppen ezért nem tudom a poloskákat elfogadni…
– Maga képzelődött – magyarázta az igazgató. — Nálunk a poloska nem fordulhat elő, mert az itt uralkodó tisztaságról még dicsérő oklevelünk is van…
— Mégis csíptek — mondtam akadozva.
Az igazgató összeráncolta a homlokát.
— Maga akar csípni bennünket! Szeretné aláásni egy első osztályú szálloda hírnevét és tekintélyét!
Aztán váratlanul reám parancsolt.
— Adja írásba a rágalmát. Ha van még mersze…
Erre gyönge reszketés fogott el, mert a panaszommal a poloskákat akartam kiirtatni, nem a patinás intézményt befeketíteni.
Mégis papírt kértem, és bizonytalan betűkkel a következőképpen adtam elő sérelmemet: „Fölháborodottan közlöm az általam nagyra becsült és a kitűnően szervező igazgatósággal, hogy az éjszaka poloskák gátoltak meg a pihenésben.”
Az igazgató elolvasta, azután gúnyosan elmosolyodott:
– Szóval még föl is van háborodva! Ahelyett, hogy önbírálatot gyakorolna, amiért egy első osztalyú szállodáról képtelenségeket állít. Legyen nyugodt, majd intézkedem, és kiderül az igazság. Kábán mentem reggelizni, aztán a szálloda fogadóosztálya körül ólálkodtam, mígnem az alkalmazott észrevett.
– Maga a poloskás ember? – kérdezte szelíden. És meglobogtatta a papírt, amit az igazgatónak írtam.
Odaténferegtem, és vártam.
— Nézze — mondta —, ezt nem így kell megfogalmazni.
Újabb lapot vett elő, és diktálni kezdett:
— „Alulírott egy éjszakát töltöttem a város hírneves és elsőosztályú szállodájában, és meggyőződtem a munkaközösség szorgalmáról és áldozatkészségéről. És bár a szobámból a városra gyönyörű kilátás nyílik, úgyszintén a berendezése is elnyerte tetszésemet, szigorúan magántermészetű indokokkal egy másik szobát kérek.”
Az újabb szobát meg is kaptam, s ott békésen, háborítatlanul töltöttem az éjszakát.
Amikor kijöttem, szembetalálkoztam az igazgatóval, aki mosolygott, és hátba veregetett.
— Remélem – mondta barátságosan —, a mi csendes és tiszta első osztályú szállodánkban elmúltak az éjszakai képzelődései!