Március 15.

Hirtelen megdermed a zászló
A vászon szoborrá merevül
A vulkánként dübörgő napsütésben
Megfakul a szín és menekül
Míg március is elhamvadhat szépen.

Az üres utca páros sínjein
Siklanak a villódzó fénycsóvák
Zárva tartjuk a sötétség ablakát
Mert csillognak a tükrök élein.

Ágakon készülődnek a rügyek
Egyszerre hajtják le fejüket
Társaink. Mert lassan settenkedik
Felénk a dráma s szép napot ígér
Amíg sorsszerű híre ideér.

Budapest, 2020 március 15.

Ablak tájjal, párbeszéddel

– Ahol lakom: zöld a függöny
Ablakomon
Szobámban erdei fények –
Már csak a kék, már csak a szép
Ég üveggömbjétől félek.

– Utam mentén dőlnek a falak
Vállammal támasztom ki sorsomat
Rombuszok tarkítják
Pojáca testem
Emelj föl, újból elestem.

– A szivárvány, mit a csillag
És léted közt kifeszítettél
Félkézen állva, kötéltáncos
Amíg szerettél

Hirtelen köddé foszlott

Tájam kusza romokká omlott
Utolsó szó jogán
Szürke cserjék áhítoznak eső után
Pergamen virágok fölött
Zizeg a magány.

Ne kérj tanácsot tőlem
Megöltem
Pillangóimat, zöld a függöny
Ablakomon
Fekete nádak, kaszák suhognak
A partokon.

---

1985, Kolozsvár

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ