Farkas József György: Magyar baptisták (II) – Indokína
A magyar Baptista Szeretetszolgálat tevékenysége a hátsó-indiai félsziget országaiban is nyomot hagyott maga után. Kambodzsában 2001 óta a „Fogadj örökbe!” elnevezésű gyermektámogatási program megvalósulását a bakou-i Magyar–Francia–Khmer Barátság Árvaház 124 neveltje is tanúsíthatja.
Az elmúlt időszakban felújították az árvaház fürdőhelyiségét és játszóterét, kifestették a színházpavilont. A FLAME-program részeként mintegy 40 mozgássérült gyermek rehabilitációját segítik.
Amellett, hogy élelmezésük és ruházkodásuk kiadásait fedezik, iskoláztatásuk költségeit is vállalják. Már második éve tartanak itt varrótanfolyamot, ahol a résztvevő lányok szakmát szerezhetnek.
Vietnamban nagyon sok az utcagyerek, súlyos társadalmi probléma a prostitúció. Az árvák gyakran sodródnak a társadalom peremére, mert felnőve sincs szakmai képzettségük. Ho Si Minh-városban, a valamikori Saigonban a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai 2003 elején higiéniai eszközökből, ruhákból és tanszerekből álló ajándékcsomagokat adtak át városi árvaházak lakóinak.
A „Fogadj örökbe!”-programban ez év áprilisától nyílt lehetőség a vietnami árvák támogatására. Havi 3000 forint befizetésével a magyar „örökbefogadók” hozzájárultak ahhoz, hogy négy árvaház mintegy ötszáz növendékét folyamatosan élelmiszerrel, gyógyszerrel, tisztálkodási szerekkel, ruhával, cipővel és tanszerekkel lássák el. A gyerekek az árvaházakban csecsemőkortól 18 éves korukig lakhatnak, onnan kikerülve kevés az esélyük az elhelyezkedésre, ezért ott is varrótanfolyamot szerveztek, ezzel szakmát adnak a lányoknak.
Az árvaházakban mozgássérült gyermekeket is nevelnek. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a külügyminisztériumtól nyert pályázati pénzen és egy másik pályázat keretében 2008-ban és 2009-ben a magyar Pető-módszeren alapuló FLAME-programot honosítottak meg Kambodzsában és Vietnamban.
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban