Azon a reggelen kisbuszon utaztam Brassóból Bukarest felé, halaszthatatlan hivatalos ügy elintézése miatt. Hátam mögött feltűnően sminkelt, hetven körüli, nyúlprémes hölgy ült az ablaknál, aki már Brassóban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy patáliát rendezett a sofőrnek, amiért pár perccel lekéste az indulás előírt időpontját.
Szinaján fiatalabb nő szállt fel a buszra s az egyetlen üres helyre, a nyúlprémes hölgy mellé ült. Az addig csendben kibámuló idős asszony mintha csak erre az alkalomra várt volna:
– Hallotta? Brassóban már három halálos áldozata is van a koronavírusnak. Hogyan? Hát nem tudta? Persze, hogy nem mondták be a hírekben, mert ugye az a hatóságok szégyene lenne. Nem képesek még a vírus-hordozókat sem elkülöníteni. A megyei kórházban egyazon kórterembe feküsznek a többi beteggel s akkor csodálkoznak, hogy az influenza-gyanúsak száma már százon felül van. Kínában egy hét alatt két kórházat is felhúztak a fertőzöttek számára, nálunk még egy különítményt sem képesek biztosítani. S aztán ott vannak a városban százával furikázó vírushordozók is, akik egyelőre még nem sejtik, hogy betegek s folyton-folyvást terjesztik a kórt. Mit? Hogy miért nem osztanak maszkokat a lakosságnak? Hát ez jó kérdés! Maga is tudja, mikor pénzről van szó, a lakosság esélye nulla. Mi, öregek vagyunk a leginkább kitéve mindenféle fertőzésnek, de a kutya sem törődik velünk. Szerintük az lenne a legjobb, a minél többen és a lehető leghamarabb feldobnánk a talpunkat, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetniük nekünk.
– Uramisten ! Ezek szerint itt, a buszon is lehet fertőzött ember, hiszen, ha jól tudom, Brassóból indult ez a járat. Még a végén hazahurcolom a megátalkodott vírust s megfertőzöm vele a két kicsi gyermekemet is. Jó hogy figyelmeztetett, drága asszonyom, már a következő megállónál leszállok és hazamegyek.
Ezen a ponton hátrafordultam a két diskuráló felé:
– Már bocsánat, hogy kéretlenül beleszólok, de önnek, asszonyom semmi oka félbeszakítania az utazását. Akaratom ellenére végighallgattam útitársunk „tudósítását” s határozottan kijelentem, hogy az elmondottak enyhén szólva nem fedik a valóságot. Brassóban volt ugyan pár feltételezett koronavírus-hordozó, de mindenikről kiderült, hogy csak banális hűlésről van szó, s rövid kórházi kezelés után gyógyultan távoztak…
Szavaim hallatán, még a festék alatt is látszott, miként sápad el a nyúlprémes hölgy arca. Úgy nézett rám, hogy ha a tekintettel gyilkolni lehetne, akkor én abban a pillanatban holtan fordultam volna le a székről. Levegő után kapkodott, ám közbelépésem oly váratlanul érte, hogy hirtelenében nem talált ellenérveket. A következő megállónál a fiatal asszony, a biztos-ami-biztos alapon mégis leszállt, a nyúlprémes pedig Bukarestig meg sem mukkant többé. Durcásan nézett ki az ablakon, mint egy elkényeztetett kislány, akinek rigolyáját éppen nem teljesítették.