Megint egy dúsgazdag ember dobta el magától az életet. Az öngyilkosok egész légiója menetel napról napra a halálba és a számuk egyre nő. Szegény és gazdag, ifjú és öreg, szép és rút, jó és gonosz, valami szörnyű demokrácia ez, amely nem válogatja tagjait. Az öngyilkosság ma olyan divatnak látszik, akár a diktatúra vagy a charleston.
Az öngyilkosság pedig gyávaság; ezzel az ítélettel gyorsan és könnyen elintézik a kérdést azok, akik szeretnek mindent gyorsan és könnyen elintézni. Pedig a dolog nem olyan egyszerű. Először is, az öngyilkosság problémája nem kizárólagosan erkölcsi természetű, amelyet a jó és a gonosz tudásával meg lehet ítélni. Az öngyilkosság – és ebben ma már szinte kivétel nélkül minden számottevő és valamirevaló lélekgyógyító és elmeorvos megegyeznek – elsősorban betegség, és mint ilyen kezelendő és tárgyalandó. Nem bátorság vagy gyávaság itt a kérdés, ezekkel a fogalmakkal ebben az esetben nem sokra megyünk. Mert ugyan miért éppen az a gyáva, aki a legdrágább egyetlen javát, az életet magát kész, elvetni magától? Mondjuk, ez nem bátorság, de akkor talán mégis inkább esztelenség, mint gyávaság?”

Forrás: Menekülők * Juhász Gyula válogatott művei, Szépirodalmi, 1981