Markósan

A vírustól nem ijedek meg,
láttam én ilyet valaha,
mikor még más vírusban égett
ez a trianoni haza,

mikor még egymást elkövettük
minden vasárnap délután
(mert a szombat még munkanap volt,
hiába bámulsz rám bután),

mikor még jegyre volt kenyér, tej,
jegyre szabadság, levegő,
és amikor még nem ijesztett
meg egy nyárilagos eső –

nos hát, ha nem féltem én akkor,
minek is félnék most vajon,
mikor a szomszéd neten prüsszent,
kéken köhög a Facebookon,

mikor jogom van itthon ülni,
míg máskor ülni volt muszáj,
s amikor maszkkal ordíthatja
el véleményét ez a száj.

Ballazsófiásan

Látom Kolozsvárt, a folyó
fölött kopog a zulfikár,
troccspanoráma zúg.

A levegőben vírusok úsznak,
melyik telep vajon?
A vágy nem felel,
csak rogyásig sikolt,
lélekzetemben álmodás.

Hová mész? – kérdezi a város szomorún.
Nem tudom, mit feleljek,
inkább szótagokat számolok lassan
egy Rilkeéjszakán.

Jeszenyinesen

Emlékünkből feltört már a május,
lehullott az idő-tafota.
Hull az óra, jaj, nehogy aláfuss,
nem térsz vissza többé már oda.

Végtelen hullámok már a kertben,
kivirágzott már a híradó.
Csókot adj a rigó-szavú csendben,
amíg jön a halál-télapó.

Megfáradtam életemet halkan,
letéptem a jövő fátyolát.
Más lesz most már énekem a dalban,
dúdolom az emlék álomát.

Nappal sírok, éjjel verset írok,
programom most, látod, épp csak ez.
Másokat is versekbe taszítok,
és nem zavar ebben semmi nesz.

Emlékünkből feltört már a május,
lehullott az idő-tafota.
Hull az óra, jaj, nehogy aláfuss,
nem térsz vissza többé már oda.

Rab Zsuzsa fordítása

Szabómagdásan

Gyugya reggel ment el a vödörért, amiben az életét hozta. Tegnap este húzta fel a kútból, ahová még tavaly leeresztette félelmében, hogy a Csankos meglátja. Annak se volt jó soha semmi, mindig a más vödre kellett. Már gyerekkorukban is, még a Lumburgya utcában, ahol akkora házban laktak, hogy a fal adta a másikat. Mindenki igazán szépen gyerekeskedett, csak ez a szerencsétlen lomposkodott mindig, ahogy a tanyán mondták, amikor ráértek. Hát most nem fog megtudni semmit. Akkor kapja meg a vödröt, amikor visszaadja a szilvaízet, amit már húsz éve kavargatott titokban. Azt hiszi, ő nem tudja, pedig ő mindent tud, az ilyesmit aztán igazán megérzi. Adja csak ide szépen, éppen eljött az ideje.

Whitmanosan

A korona dalát énekelem,
messzi szárnyalását kelettől nyugatig és tovább,
pajzán ágainak gyönyörű szökellését,
buja csomóinak százezer szálló virgácsát,
új népemet a korona tövénél,
és a hegyénél is, amerre a sirályok nyínak.

Lengedezz engedelmesen, csak ne mekegj,
hősbátor álmom, hódító macskajaj mindeme tengereken,
szodozz mindig diadalmasan, mélyen,
szörtölöngve a félszigeteken át!

Szilágyi Domokos fordítása

Szomorúvasárnaposan

Szomorú vasárnap egyetlen koronám
fejembe sápadtan, vértelen nyomom ám,
szappanos, bent ülős vasárnap megfogom
kezemet kezemmel depisen megmosom,
hiába, nem segít ez sem, már érezem,
külsőleg ha nem is, belülről vérezem!

Istenvéledédespiroskásan

Isten véled, édes Piroskám,
látlak én még téged csinoskám,
ha majd el fog fogyni, ó, a liszt,
látlak téged, kis kerek hamis,
ha úgy érzed is, hogy tipor tán,
az élet lesz az is, Piroskám!

Homokórásan

Szeretném a járványomat megállítani,
szeretném a karanténom elfelejteni,
de a karantén biz véget még nem ér,
homlokomon megpattan egy ér.

Donátútisan

A Donát úton nyílnak már a vérebek,
az ember a sok bent ülésbe’ nyög,
tudom én jól, hogy én sohasem tévedek,
a fejemben egy rottweiler hörög.

A kutyafáját,
úgy értem, kutyástul a fáját,
mit akar ez most,
éppen a járvány közepén?
Kutyák nélkül is szép lenne biz a világ,
mert hiába, a kutya nem virág.

Mi szép a macska, mi szép a vágy,
mi szép az apró egér,
de legszebb mégiscsak az ágy,
magára gondol a tenyéééér.

A Donát úton nyílnak már a vérebek,
az ember a sok bent ülésbe’ nyög,
tudom én jól, hogy én sohasem tévedek,
a fejemben egy rottweiler hörög.

---

Hemingwayesen

A mekiben két vendég volt csak. Máskor sokkal többen szoktak lenni, de hát most csak ketten voltak. A pincérek közül az egyik őket nézte. A másik is.
A két vendég nem rendelt semmit, csak a mobiljukat nyomogatták.
Mit hozhatok? – kérdezte az egyik pincér, nem az, amelyik a vendégeket nézte, hanem a másik.
Muszáj hoznia valamit? – kérdezte az egyik vendég. Ülve alacsonynak nézett ki, állva bizonyára magasnak.
Gondoltam… – kezdte a pincér.
Te csak ne gondolkodj, pajtikám – válaszolta a másik vendég. Ő kövér volt, az biztos.
Nem szabad itt ülni, és nyomogatni a kütyüinket? – kérdezte az egyik vendég.
Dehogynem – válaszolta zavartan a pincér.
Nahát akkor – mondta a másik. Mármint vendég.
Egész nap nyitva vagyunk, addig nyomogathatják – mondta a pincér.
Addig fogjuk nyomogatni, amíg kedvünk van hozzá – jelentette ki az egyik vendég.
Pontosan addig – tette hozzá a másik.
Hát akkor csak nyomogassák – mondta a pincér. Azzal elindult a pult felé.

Szász Imre fordítása

---

Dsidásan

Mondd, kissé figyeltél-e már
minden felszökő kósza hírre,
mit hoz egy-egy szürke madár,
úgy hull, mint morzsa hull az ínyre,
s figyelted-e, hogy mások is
úgy figyelik, hogy nem találják
sem a kulcsot, sem a kocsit,
sem a piros vagy sárga lámpát?

Így pánikolsz be épp te is
minden érkező bréking nyúzra,
ilyen szomjasan, félve is,
mint sötétség borul a nyúlra,
ilyen buta-reménykedőn,
hogy majd éjjel, de hogy majd nappal,
ahogy a nap áll a tetőn,
és lehullik az alkonyattal.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ