A dongó

Brassó széles határában a mi­nap egy halk szavú, álmodozó tekintetű fiatalembert ismertem meg, aki tulajdonképpen pilóta, öt éve szinte naponta felszáll a mezők fölé, igaz, nem repülőgéppel, csupán egy piciny heli­kopterrel, amit ő úgy becéz, hogy „dongó“.
Az ő gépén nincsenek kecses stewerdassek, akik moso­lyogva főznék a feketekávét, nin­csenek kényes utasok, akiket fel kellene világosítani, merre is jár a gép, milyen tájak fölött, és mennyi a magasság. Gheorghe Drăgănescu „dongója“ egyszemé­lyes, így hát magányosan röpköd erre-arra, aszerint, hogy hol van tennivalója.
Ez a helikopter ugyanis nem egyéb, mint mezőgazdasági fölszerelés. Ha az a feladat, perme­tezi a mezőket a kártevők ellen, ha pedig műtrágyát kell szétszórni— mint most is —, akkor szép fehér csíkot húz maga után, a falusi emberek nagy gyönyörűségére. Bizony, nem kis segítség a piciny helikopter munkája, hisz naponta negyven tonna műtrá­gyát szór szét a földekre, termé­szetesen anélkül, hogy kerekei kárt tennének a terményben. Azt talán mondanom sem kell, hogy a „dongó” pilótájának nem „térkép a táj”, bár géppel száll fölébe…

Forrás: Új Élet, 1976/9. szám