„Nagybátyámnak volt egy díszkardja is, ezt rám hagyta a testamentomában. Lehet, hogy tőle maradt örökségül a Gyalu álnév is, amelyen komoly humoros írásaimat szoktam elkövetni.
A díszkarddal persze nem sokra mentem, egy ócskás vette meg olcsón, ki tudja, talán valamelyik vidéki városi színház hőseinek oldalán fityeg a Bánk bán-ban és az Ocskay brigadéros-ban?
Mikor a nagybátyám meghalt, a gyászjelentésen olvastam először a néhai jelzőt, a neve előtt. Másnap már büszkén írtam a szótáraim és dolgozataim födelére: néhai Juhász Gyula. Persze, a tanárom homéri kacaj közben világosított föl a nagy tévedésről. Azóta nincsenek nemesi ambícióim…
…Mint ahogy azon is sokszor elcsodálkoztam azóta, miért mondják a rossz költőre, hogy suszter? Holott a suszter rendesen igen jó cipőt szokott készíteni, és legritkább esetben nyomorítja el lábunkat úgy, ahogy a rossz költő szokta a verslábakat.
Meg azután miért nevezik el drámaiparosoknak azokat színpadi szerzőket, akik rossz darabot írnak, és mégis jó sok pénzt keresnek?

Forrás: Az ipar és én * Juhász Gyula válogatott művei, Szépirodalmi, 1981