Zokogó majom

Mivel mindenütt nyomor van, Vincze Béla inni kezd, hogy legalább értelme legyen a dolognak, Dondos, a részeges fuvaros pedig dosztojevszkijesen-nietzchésen megveri a lovát, mert drága feleségét, Bunda Rózsit nem meri. Böske viszont valami általános nagylelkűséggel fogadja a férfiakat, már akit, amíg bele nem szeret Hektorba, aki ízig-vérig szélhámos, de jó kedélyű, és a nők mindig buknak az ilyesmire, legalábbis úgy tűnik olykor. Kálmánka szeretné, ha az apja szeretné, de őt nem szereti, csak az anyja, így hát végül író lesz.
Előfordul még Bárány, aki annyira vallásos, hogy Németh Vidámvasárnap Sándor elbújhat mellette, Kakas Bandi és mások, egy egész bestiárium, nem szólva Mosonyi úrról, aki egyre zokog és zokog.
Fénye van a nyomornak – ez a legcsodálatosabb. Nem úgy, mint Dosztojevszkijnél, ahol fiatal szentek teszik elviselhetővé az életet, hanem csak úgy, szentek nélkül, igaz emberekkel, vagy egyáltalán: emberekkel, akik szenvednek, mert élnek, és mert mások egyedül, azaz kizárólagosan szeretnének jól élni. A Kő hull…-ban a sivár mélység, a Zokogó majomban a napkutas mélység – hirtelenül így lehetne jellemezni. Emlékszem, amikor édesapám egyszer hazahozta a korcsomából, Bálint Tibor azt mesélte, mindig köszön az utcaseprőknek. És ebben a könyvben éppen ez látszik: hogy mindig köszön az utcaseprőknek.

Szabó Magda prózája

Az asszonyok megunták férjeik puhányságát, és kemények lesznek, de annyira, hogy bár ne lennének. A lány oly nagyon szereti az anyját, hogy apja halála után teljesen ellehetetleníti az életét. A híressé vált színésznő mindenkit elpusztít maga körül, ha nem is a szó szoros értelmében, ám annál eredményesebben. Az írónő hagyja, hogy az, akihez állítólag ragaszkodik, úgy vonszolja betegségét a barlangjában, mint egy állat. A feleség inkább meghal, semmint egy jó szót szólna a férjéről.
Aki a gendert akarja kutatni, hálásan mazsolázgathat Szabó Magda szövegeiben. Milyen szerepet játszanak ezek a nők? Olyant, amelyről évszázadokon át állították nekik, hogy rátermettséget, talpraesettséget, találékonyságot jelent. Ha nem vagy kemény, semmi nem fog sikerülni. Ha nem az történik, amit te mondasz, esetleg éppen az történik, amit nem mondtál soha.
Az élet egyirányú, két lehetőséges rendszer, puszta dichotómiák állanak egymással szemben talpig fegyverben. Az asszony, aki kislány korában elviselhetetlennek érezte a nagyanyját, ugyanolyan elviselhetetlen lesz, amikor megnő. A sikernek nem sok alternatívája adatik.
Beszélni tudnak ezek az emberek, vallani soha, segítséget kérni még kevésbé. Emerenc is inkább elpusztul, mintsem jajkiáltson. Iza édesanyja sem veszekszik a lányával, hagyja, hadd tegye tönkre nyugodtan.
Bizonyos helyzetekre nincsenek szavaik, s ezen mindazok eltöprenghetnek, akik az Obiectiva Theodoráról elmélkednek. Illyés Kingától egyrészt egy mereven uralkodó rendszer, másrészt egy prűd kisebbség vette el a szavakat. Szabó Magda szereplőitől a nem kevésbé prűd és teljesítményorientált Magyarország, amelynek egy része még képmutató is volt, hiszen azt hangoztatta, hogy nem tud élni, miközben a gulyás langyában lubickolt. Nem feltétlenül bűnösen, hiszen többen olyan nyomorból jöttek, hogy a gulyás valóságos őzgerincnek tűnt. Szabó Magda ebből, a kifelé élt élet belső szakadékaiból növelte fel a maga jelentős prózáját.

Weöres Sándor, a fenomén

A tizenkilencedik századi költőnő olyan érzéki, hogy Wesselényi minden ereje belé száll. Sohase bántottalak, ismétli a lírai én, mintha nem tudná, hogy a szerelem elmúlásakor ez mit se számít. A férfi unja, hogy ő férfi, szívesen beköltözne egy másik testbe. A nőbe vágyik, a nőiségbe, a nőiességbe, olykor az állkapocstörésig.
Aki éjszaka sétál, sok mindent láthat, amit nappal nem. Majomországban birkaiskola épül, és az emberek egy francia remekmű dallamára halnak meg. Az ember rongyszőnyegen repül az égbe, és korálokban semmisül meg. A magyar irodalom elfeledett műveit három veréb nézi hat szemmel. És kinek hinnénk el, ha nem neki, hogy nem muzeológusi szenvedéllyel?
Vannak emberi agyak, amelyek a számítógépen is túltesznek. Az egész emberi kultúrát magukban hordozzák, látják és használni tudják a kapcsolatokat, mindig a megfelelő kapcsolatot teremtik újra, és ezért a hitelességükkel felelnek.
A formaművész, aki nem elkápráztatásra használta a tudását – ez Weöres. Az átváltozóművész, aki nem bravúrokba mentette alakmásait, hanem őszintén kíváncsi volt, hogyan viselkednek. Bódy Gábor filmjét szépelgőnek és szimbolizálgatónak éreztem, Weörestől pedig ezer mérföldre volt ez az attitűd. Aki a játék szépségéért játszik, nem másokért; a maga gyönyörűségére. Aki szétszedi és összerakja a szavakat, aki szóról szóra lefordít egy Schillert, és mindig a nyelv határain egyensúlyoz üdítő biztonsággal. Esterházy sokat örökölt tőle, a hangja biztonságában, a humora légiességében, a travesztiái hitelében. Bezzeg most nem jönnek a weöresök. Kár.

Következik: Kertész Imre életműve; Petri György költészete; Varga Katalin nyelvmosodái