Karanténban – a Dekameron idején

Nem a mostani karantén az első az emberiség életében. Az irodalomtörténet megemlékezik arról a pestisjárványról is, mely a Bocaccio által művelt novellát életre hívta, s amit többen a járványügyi olvasmányok egyik ősének tartanak. Dippold Ádám, aki a Qubit. honlapon mindjárt stílusos olvasmányként ajánlja a vírusjárványt kísérő karantén idejére (ajánlatai közt szerepelnek még Robin Cook: Járvány-a; Guillermo del Toro & Chuck Hogan: A kór-ja; Thomas Mann: A varázshegy-e; Albert Camus: A pestis-e), így érvel:
„A koronavírus miatt több országban, köztük Kínában és Olaszországban elrendelt karanténok számos kérdést vetnek fel, többek között azt is, hogy vajon mit lehet csinálni, ha beköszöntött a zombiapokalipszis, az ember kiolvasta az internetet, és nem mehet ki az utcára sem. A megoldást Boccaccio már 1348-ban feltalálta a Dekameronnal, igaz, akkor nem a korona, hanem a pestis okozott fejfájást Európában. Ahogy repülőút előtt is érdemes légi katasztrófákról szóló dokumentumfilmeket nézni, úgy járvány idején sem árt, ha az ember az aktuális eseményeknek megfelelően művelődik.”
Az évszázadok során változatlanul sikerkönyvként becsült Dekameron élén az alábbi magyarázat olvasható a mű keletkezésének körülményeiről:

„Valahányszor elmélkedéseimben elgondolom, bájosabbnál bájosabb hölgyeim, hogy ti valamennyien természettől fogva mily érzékeny szívűek vagytok, belátom, hogy könyvem felfogásotok szerint komoran és gyászosan fog kezdődni, mivelhogy az elmúlt halálos járvány fájdalmas emlékezetét viseli homlokán, melyet egy értelemmel átkoz mindenki, akár megélte, akár más úton-módon tud róla. De azért nem akarom, hogy ez visszariasszon benneteket a továbbolvasástól, mintha bizony olvasás közben szüntelenül sóhajok és könnyek között vezetne utunk. Vegyétek úgy e borzalmas kezdetet, mint a vándor a zordon és meredek hegyet, melynek lábánál szépséges és kellemes síkság terül, melyben annál nagyobb gyönyörűségök telik, minél fáradságosabb volt a felkapaszkodás és a leereszkedés. És valamint a vidámság határán ott leskelődik a fájdalom, éppúgy a gyötrelmek határán ott várakozik az öröm. Ezt a rövidke szomorkodást (rövidnek mondom, mert mindössze néhány lapra terjed) nyomon követi az édesség és a gyönyörűség, mit eleve megígértem nektek, s mit talán nem is várnátok ilyen kezdet után, ha be nem jelenteném. És valóban, ha tisztességgel más úton vezethettelek volna benneteket oda, hová akarlak, nem pedig ezen a zord ösvényen, szíves örömest megtettem volna; mivelhogy azonban eme visszaemlékezés nélkül nem tudnám megértetni, hogyan s mi okból estek mindama dolgok, melyek alább írva következnek, kénytelen-kelletlen ráadom fejemet a leírására.
Elmondom tehát, hogy az Isten Fia üdvösséges Megtestesülésének immár ezerháromszáznegyvennyolcadik /1348 / esztendejét írták, midőn jeles Firenze városában, mely szépségével felülmúlja mind a többi itáliai városokat, kiütött a halálos pestis, melyet az égitestek hatalma vagy Istennek bűnös cselekedeteinken érzett igazságos haragja zúdított a halandókra, hogy észre térítsen bennünket; e pestis alig néhány esztendővel annak előtte bukkant fel a keleti országokban, s minekutána ottan rengeteg embert elpusztított, feltarthatatlanul harapódzott egy helyről a másra, s nyomorúságunkra a Nyugaton is elterjedt. És ellenében ugyan csütörtököt mondott minden okosság és emberi vigyázatosság, mellyel evégre rendelt városi biztosok a sok szennytől megtisztították a várost, megtiltották, hogy oda bárminémű beteg ember betegye a lábát, s bőven osztogatták a jó tanácsokat az egészség megóvására; nem volt foganatja a jámbor könyörgéseknek sem, melyeket újra meg újra, az elrendelt körmeneteken is, más módokon is intéztek Istenhez ájtatos emberek; körülbelül a mondott esztendő tavaszának elején kezdettek mutatkozni a pestis fájdalmas pusztításai, mégpedig elképesztő módon. És nem olyképpen jelentkezett, mint Keleten, hol a kikerülhetetlen halálnak nyilvánvaló jele az volt, ha valakinek megeredt az orra vére; hanem a kezdetén: férfiaknál, nőknél egyaránt a lágyékukon vagy a hónuk alatt bizonyos daganatok támadtak, amelyek néha akkorára nőttek, mint egy rendes alma, néha akkorára, mint egy tojás, vagyis voltak nagyobbak, voltak kisebbek, amelyeket a nép „búb”-nak nevezett. És a testnek ama fent mondott két részéből kezdett e mondott búb hamaridő múltán kiütni, és kibukkanni a testnek minden egyéb részén is egyformán; és ennek utána kezdett a mondott betegségnek minéműsége fekete vagy kékesfekete foltokra változni, melyek a karokon, a combokon és a testnek minden egyéb részén feltünedeztek sok embernél; némelyiknél nagyok voltak és ritkák, másoknál kicsinyek és sűrűk. És valamint kezdetben a búb volt és maradt biztos jele a bekövetkezendő halálnak, akként most e foltok voltak a jelei mindazoknál, akiket megleptek.

(Fordította: Révay József. A verseket Jékely Zoltán fordította)

(Folytatjuk)

1. Skandikamera:
   2020. március 24. 08:10

   Hiteles leírást egy bizonyos P. Howard tollából lehet olvasni.

   „Kissé alkonyodott. A kert tömve volt vendégekkel. Már megszokták a vesztegzárat, már
   tréfálkoztak a drótsövény külső vonalán táborozó katonákkal… Csak egy hipochonder különítmény, élükön Villiersnével (akinek a férje Szingapúrban szerkesztő), ájuldozott a szobájában, és valamennyien keresték magukon a bubópestis nyomait. A boy félóránként drámai, de hivatalos hangon jelentette Markheitnek, hogy valamelyik vendégnek a percei meg vannak számlálva.”

   https://mek.oszk.hu/01000/01047/01047.pdf

   :-)

2. csekegabi:
   2020. március 24. 08:25

   Köszönjük, Skandikamera! Örvendetesen szélesedett a látókörünk. Itt is óránként érik egymást a bejelentések…

3. Csata Ernő:
   2020. március 25. 16:01

   Még az én egyetemista koromban is (Ceaușescu éra közepe) Bocaccio Dekameronja volt az egyetlen hozzáférhető erotikus regény, amit ebben a témában el lehetett olvasni. Az akkori ,,új emberi cenzúrának” még ez is szinte pornónak számított.