Farkas József György: Magyar katonahősök – Brüsszel
A belga fővárosban, az atlanti szövetség székház-komplexumában található állandó magyar NATO-képviseleten annak idején Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel a NATO-műveletekben elesett, illetve megsebesült magyar katonák tiszteletére készített emléktáblát.
A két politikus a NATO-országok külügy- és védelmi minisztereinek tanácskozása alkalmából látogatott el az szervezet székházába.
Az emléktábla avatásakor mondott rövid ünnepi beszédében Hende Csaba felidézte a 2010. augusztus 23-án Afganisztánban egy magyar katonai konvoj ellen elkövetett, halálos áldozatokkal járt merényletet, és kiemelte a magyar katonák helytállását a NATO műveleteiben. Az emléktáblán Benkő Tibor vezérkari főnök helyezte el a kegyelet koszorúját.
Nemzetközi békefenntartó missziókban magyar katonák százai teljesítenek szolgálatot szerte a világban, Koszovótól Cipruson és a Sinai-félszigeten át egészen Afganisztánig.
Köszönöm a külügyminisztérium sajtófőosztályán Váli Júliának a segítségét a képek beszerzéséhez.
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban