Demény Péter / Ivan Karamazov/: Kábé 32

Janikovszky Éva meséi

A szülők összevissza beszélnek, az óvónéni pedig fáradt, látszik a kezén. Mindenki tudja, hogy a gyerek kire ütött, aztán már mindenki tudja, hogy kire nem, amikor elkezd nőni, egyéniséggé válik lassan, és már senki nem vállalja. A jó gyerek az, aki nem zavarja a felnőtteket azzal, hogy hírt ad magáról, de hát a gyerekek többsége nem tanulta meg ezt az aranyszabályt, és igenis észrevéteti magát a világgal, mert folyton történik valami vele. A felnőtteknek fogalmuk sincs, mit jelent, ha gyermekük lesz.
Gondoltam, ha már nőnap van, egy olyan írónőt választok, akit mindenki szeret, és ki ne szeretne egy gyerekírót? Aki ráadásul úgy változtatja költészetté a prózát, mint ahogy a Hamupipőke varázslónője hintóvá a tököt. Egyszerű mondatok követik egymást egy hétköznapi világban, és még annál is hétköznapibb helyzetekben visszhangoznak azok, amelyeket a gyermek mond. Ezek nem “különleges” gyermekek, s a szüleik sem “különlegesek”. Ellenkezőleg, annyira ismerősek, hogy nem is gondoljuk, mennyire jellemzők, amíg el nem kezdjük olvasni Janikovszky egyik vagy másik kötetét.
Szeretet, részvét, odafigyelés a gyerekre – ez sugárzik minden könyvéből. Nem felülről néz le: szemmagasságban van, a gyermek szemének magasságában. Nem leguggol, mint Szabó Lőrinc versében az apa Lócihoz, mert nem kell leguggolnia. Nem sok olyan életmű van, amelyben a gyermekek ennyire természetesen szólalnak meg minden problémájukkal, oktondiságukkal, bumfordiságukkal és fantáziájukkal.
A könyvek bájához persze a remek grafikus, Réber László is hozzájárul. Ahogy Lázár Ervin világát eltalálja, úgy találja el a Janikovszkyét is. Azok a vonalak éppen azt mondják el, amit Janikovszky szóban, és a gyerekek gesztusokban. Olvassák el mindet!


Spiró György életműve

Boguslawski nem érti, mit akar a majom a színpadon, ő viszont a hátával is remekül alakít. Az Ikszek bábkormány, az oroszok irányítják, ám azt nagyon is tudják a tagjai, kitől kell megóvniuk látszólagos, de jóleső hatalmukat. Boguslawski megrendezi az unokája temetését és a saját jutalomjátékát, aztán ravaszul meghal.
Uri értelmes fiú, mert nem lát jól, és találkozik a még nem mitizált Jézussal. És még annyi mindenkivel, amennyi csak egy életutazásba belefér. Mint lenni szokott, az író ismerőseiből és a történelmi személyiségekből kavarja ki a szereplőket: van, akit állítólag Vas Istvánról mintáz, másokat talán élete asszonyaiból. Akik különben, mármint a női alakok, elég rémesek: vagy ostobák, vagy kíméletlenek.
A Csirkefej ilyen szempontból is kivétel, a Vénasszony igazi ember, nem csoda, hogy meg kell halnia. A szülők hibája mindig máson csattan, és ezt a Srác is jól tudja. A Tanár Adyt elemez, neki az élő emberek már nem is számítanak.
A Kvartettben viszont igazi buta Feleség varrogat és főzöget, bár olykor talán nincs is nagyobb bölcsesség, mint két veszekedő férfi között nem törődni velük. Ezzel szemben a Prahban, mint annyiszor, a nyeremény jelenti a drámát.
Fergeteges humorú darab a Honderű, minden replikáján sírva lehet röhögni, ezt gondolja meg mindenki, aki szerint Spirónak nincs humora, holott nagyon is van, bármennyire is nem látszik a szatírákon.
A novellákban az elbeszélő focimeccsre megy az apjával, miközben mindketten tudják, hogy az utóbbi haldoklik. “Ott fog meghalni, már meg van beszélve.” Babilonban pedig megdrágul a tej.
Spiró költészetének legnagyobb sikert befutott darabja az, amelyet Irodalmunk Peckes Atyja is idézni szokott: “Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, / fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból.” Többnyire a fűzfák nélkül emlegeti, holott fontos része ám a versnek a botanika! Nem beszélve arról, hogy ez vers. És nem beszélve arról, hogy honnan jönnek a világelsőbbségben szenvedő mélyrománok vagy a náci mélynémetek vagy az orosz birodalom álmaiban fetrengő mélyoroszok? Hát ugyanonnan. A nagynemzet mindig dilettánsokat szül, látva látjuk.
Publicisztikája sprőd és gyakran igazságtalan, de minden esetben egyéni és hatásos. Azt állítja, a dráma nem az ő műfaja, de ha műfaja tán nem is, a látásmódja mindenképpen: regényeiben, novellisztikájában, publicisztikájában egy nagy drámaíró. Mint szerintem különben is.


Csipike

Akkora, mint a kisujjam, és az Óriásnagy Bükkfában lakik. Ő költi fel a napot is, bár ezt egyesek erősen kétlik, joggal. Erre megsértődik, és zsarnokká válik. Segítője a Rettenetes Réz Úr, akiről mindenki valami félelmeteset képzel.
Mikor kiheveri zsarnok indulatait, Kukucsi, a lusta, de mohó vakond lesz a legjobb barátja, számára is váratlanul. Ez annyira kényelmes alak, hogy nem akar reggel tornászni, sem forrás üde vizében fürdeni. Valóban tűrhetetlen állapot, és hol van még a Szarvasbikák meccse? Csipikét, a béke fáradhatatlan úttörőjét Kukucsi, a realista húsevő vigasztalja. Van ez így.
Később begyógyszerezik, mármint Csipike, és hirtelen minden kicsi lesz hozzá képest, ez azonban múló állapot. Nem úgy, mint a bűbájos Tipetupa, aki oly keservesen tud sírni, hogy az már netovább.
A Csipike a világ egyik legcsodálatosabb könyve. Alakjai a nemrég elhunyt Rusz Lívia varázslatos rajzaival lettek sokunk barátai. Én meggyőződéses Kukucsi vagyok, de bizonyára mindenki azonosulni tud valakivel, Nyúllal, Madárral, Vadkan bácsival vagy Vadmalaccal. Olyasmi, mint a Micimackó: érthetetlenül, mégis visszavonhatatlanul a szívünkbe lopódzik. Isten tudja, mivel – legfőképpen talán azzal, hogy ez az erdő végig mosolyog, akkor is, ha sír. Mindig akad egy bugyutaság, egy oktondiság, egy bumfordiság, ami felvidítja az embert. Szeretet van ebben a könyvben, óriásnagy szeretet. És ez – most már évtizedek óta világos – nem semmi.


Akt

Hogyan szép egy csúnya férfi? Ki az a két ember, aki fel tudja idegesíteni Vas Istvánt? Hogyan kiabált “Illés Bandi”? Miért elviselhetetlen alak Ottlik?
Minderre és még sokkal több mindenre választ kapunk Szántó Piroska szép kötetéből. Ez a nagy festő jó író is egyben. Egy vonással világok jelennek meg előttünk. Spiró szerint elég elviselhetetlen nőszemély volt (már nem emlékszem, hol írja, de ilyesmit), ami az én számomra csupán annak a bizonyítéka, hogy akinek szeme van, az kíméletlen. Ott forog az anyósa, az író barátok és a történelem borzalmai között, ő maga is a művészvilág szereplője, mindent észrevesz, és ami a legfontosabb: mindent érzékletesen tud leírni. A Kisbárány (Miorica), a Vasnéni, az Akt és a többiek megannyi tanúvallomás arról, milyen volt embernek lenni, embernek maradni a huszadik században. Vagy igyekezni, hogy az ember mindennek ellenére – ember maradjon.
Ezek az epikus metszetek megérik a kíváncsiságot. Érdemes őket Vasnak az önéletrajzi köteteivel olvasni, de érdemes Lytton Strachey vagy Virginia Woolf esszéivel is. “Sajnálatos módon megfosztottam az Eötvös Loránd utcát egy látványos “sírva borult rá”-tól” – írja férje autóbalesetére emlékezve. Én meg úgy röhögök, hogy nagyon.


Következik: Szilágyi Domokos költészete; Rejtő Jenő nevetése; Mészöly Miklós prózája

2020. március 24.

Szóljon hozzá!