Az orvosi titoktartás az a reményteljes védőfal, amely megóvja a beteget attól, hogy illetéktelenül ne derüljön fény belső válságaira, és a gyógyulás esélyei ne legyenek csak üres ígéretek. De hasonló a papi titoktartás is, s a válságba jutott lélek manapság a pszichiáter titoktartására is rászorul.
Itt hoznám újra képbe Popper Pétert, akit személy szerint nagyra becsülök, és akit mindig is érdekelt a titoktartás és a titkolózás tárgyköre. Titok, elhallgatás, őszinteség cím alatt foglalta össze véleményét, s ebben elmesélte ezzel kapcsolatos megrázó gyermekkori élményét. „Első vagy második elemista voltam. A Hollán utcai elemibe jártam, és halálosan beleszerettem az egyik osztálytársnőmbe, akit úgy hívtak… hogy László Dézi. És olyan forró volt bennem ez a titok, hogy: én László Dézibe vagyok szerelmes, hogy nem bírtam elviselni, és hétpecsétes titok esküje alatt elmondtam az egyik nagybátyámnak. Nálunk akkoriban az volt a szokás, hogy időnként összejöttünk közös vacsorára, és ha valami nevezetesebb esemény történt a családban, akkor arról írtak egy csasztuskát. Az egyik ilyen alkalommal, mikor már jóllaktunk, az én legnagyobb rémületemre a család rázendített a következő kis dalocskára:

Száz kislány egy sorba,
mennek a Hollánba
elöl megy a Dézi,
a Popper meg nézi

– ezt énekelte a család, én meg kétségbeestem. De komolyan kétségbeestem, mert úgy éreztem, hogy ennyire engem még soha senki el nem árult, az én szent titkomat ennyire még senki sárba nem tiporta. Üvöltöttem, földhöz vágtam magam, csillapíthatatlanul elkeseredett voltam!
És amikor a nagypapa látta, hogy nem lehet engem kihúzni ebből a tragédiából, szépen átfogta a vállamat, átkormányozott a saját szobájába, leültetett, mint egy komoly felnőttet, és azt mondta:
– Figyelj ide, kis unokám. Ha neked van egy titkod, ami a számodra nagyon fontos, és te nem tudtad megőrizni, nem tudtad magadban tartani, hanem elmesélted másnak, akinek nem a saját titka, hogyan várhatod el ettől az embertől, hogy ez majd hallgatni fog erről a titokról?
Ez olyan volt nekem, mint amikor fény gyúlt az éjszakában. Megértettem valami alapvető dolgot, amit mind a mai napig hordozok magamban. Hogy óvatosan kell bánni a titkokkal, óvatosan kell bánni az önvallomásokkal, az önmegmutatásokkal. Nemcsak azért, mert másoknak árthatok vele, hanem azért, mert magamnak is árthatok, én is elárulhatom magamat. Saját árulómmá is válhatok.”