Ha már Popper Péternél időztünk legutoljára, még maradjunk nála, meglátásainál. Nagy szakirodalmi hagyaték az övé, folyamatos búvárlásra és megemésztésre vár. Tény, hogy a titkot tartók, a titkolózók „szektája” sokat köszönhet neki – támogatásban, elméleti megalapozásban. Az irodalmi élet mindennapjaiból merített példái oly beszédesek, hogy fölöslegessé tesznek minden kommentárt. Íme belőlük kettő:
I. * „Füst Milánnak egyszer volt egy megjegyzése valakiről. Azt mondta róla:
– Ez egy nagyon rendes ember, csak hiányzik belőle a tragikum. Mit kezdjek én egy tragikum nélküli emberrel?
Hát én ezt módosítottam, átköltöttem – ha úgy tetszik a magam számára –, és ez így szól az én olvasatomban:
– Ha van olyan ember, akinek nincsenek titkai, hiányzik belőle a titok,mit kezdjek vele? Mit kezdjek én egy titok nélküli emberrel?

II. * Szabó Magda egyik könyvében leírja utolsó találkozását az anyjával. Nagyon jóban voltak. Halálos ágyánál az anyja utolsó mondata ez volt, kissé elmosolyodva a halál küszöbén:
– Annyi titkom volt.
És Szabó Magda megdöbbent. Az anyja élete a szeme előtt zajlott, kvázi kiterítve. Milyen titkai lehetnek az anyjának, amiket ilyen boldogan visz magával a halálba?” (Popper Péter: Titok, elhallgatás, őszinteség)