Túléltem Ceaușescu helikopterét
és a zsarnokok ambróziával hintett,
visszajáró kísértete sem ölt még meg,
túléltem az élelmiszerjegyeket és az első szerelmemet,
a csalódott élet tekintetét jónéhányszor,
a magyarok románozását és a románok bozgorozását,
barátaim hátának látványát,
túléltem halva született ígéreteket,
a kérdést, hogy mikor lesz fiam,
a gyöngyéshomokot és az ellenfelekmalmait,
hogy én nem érthetem, hisz nem vagyok idevaló
– persze emberbaráti hangon tett – kijelentést,
túléltem az égig dicsért rosszat és a gerinctelen jót,
a paradicsomlevest és a pergelt grízet,
az alkoholszagot és a hányadékot,
a halálbüntetés iránti hő vágyakozást,
az egyenruhát és az egyengondolkodást,
a gyárbeli praktizálást és a gyümölcsszedést,
túléltem a fogcsikorgató versműsorokat
és a bermudamély előadásokat,
a kéztöréseket és a bokajátékot,
a kőszívű embereket és azt a viccet, hogy mindent is –
remélem, túlélem ezt is,
én fáradhatatlan vagyok, úgy látszik.