Járvány szülte irodalom (3)

…És városunknak ebben a szörnyű balsorsában és nyomorúságában az isteni és emberi törvények jeles tisztessége szinte összeomlott és semmivé lett, mivelhogy a kormányzó és törvénytevő urak, csakúgy, mint a többi emberek, vagy meghaltak, vagy betegek voltak, vagy poroszlóik száma oly igen megfogyatkozott, hogy semminémű szolgálatot nem tudtak végezni: ennek miatta kinek-kinek szabad volt a vásár: azt cselekedhette, amire éppen kedve szottyant.
Sokan mások a fent mondott két mód között a középszert választották: nem kényszerítettek magokra akkora mérsékletet az evésben, mint az előbbiek, nem is merültek bele az ivásba és egyéb kicsapongásokba, mint az utóbbiak, hanem mindent kellő mértékben élveztek, ahogy éppen megkívánták, nem zárkóztak be, jártak-keltek, kezökben ki virágot, ki szagos füveket, ki egyébfajta fűszerszámokat tartott, s ezeket sűrűn orrukhoz emelték, abban a hiszemben, hogy igen üdvösséges dolog az agyvelőt efféle illatokkal erősíteni: mivelhogy a levegő mindenütt fülledt és büdös volt a hullák, a betegek és az orvosságok bűzétől. Mások szívtelenebbül érzéketlenek voltak (ámbátor ez talán biztosabb volt), és azt mondták, hogy sem jobb, sem olyan jó orvosság a pestis ellen nincs, mint messzire elkerülni; és ebben a meggyőződésben nem törődtek semmi mással, csak magokkal, férfiak és nők sokan elhagyták városukat, házukat, hivatalukat, rokonságukat, vagyonukat és ha nem idegenbe, akkor a maguk falusi birtokára költöztek, mintha bizony Istennek haragja, mely e pestissel büntette az emberek gonoszságát, nem érte volna utol őket akárhol, hanem csupán azoknak elpusztítására szorítkozott volna, akik megmaradtak városuk falain belül; vagy mintha az lett volna meggyőződésök, hogy egyetlen embernek sem szabad a városban maradnia, mivelhogy elérkezett annak végső órája. És ámbátor ezek a különb-különbféleképpen vélekedő emberek nem haltak meg valamennyien, nem is menekültek meg mind: sőt mindegyik fajtából sokan megkapták a betegséget, és mivelhogy ők magok adtak példát egészséges korukban azoknak, kik most is egészségesek maradtak, egyik itt, másik ott pusztult el, mindenkitől elhagyottan.
És ne is emlegessük, hogy egyik polgár irtózattal elkerülte a másikat, és szinte senki nem törődött a szomszédjával, és a rokonok vagy soha, vagy csak nagy ritkán látogatták egymást, akkor is tisztes távolból, azonban e borzalom nyomán oly irtózat támadott a férfiak és nők lelkében, hogy a testvér elhagyta testvérét, a nagybácsi unokaöccsét, a nővér a bátyját, gyakran a feleség a férjét (ami főbenjáró dolog és szinte hihetetlen), az atyák és anyák a gyermekeiket irtóztak meglátogatni és ápolni, mintha nem is tulajdon gyermekeik lettek volna. Ez okból annak a mérhetetlenül sok férfinak és nőnek, kik megbetegedtek, nem maradt egyéb segítségök, mint egy-egy könyörületes barátjok (ilyen pedig bizony kevés akadt) vagy a kapzsi ápolók, kik szokatlanul dús fizetség fejében ápolták őket, ámbátor még így is kevesen adták erre fejöket – mindahányan durva lelkű és efféle szolgálatban járatlan férfiak és nők -, és szinte semmi másra nem voltak jók, mint odanyújtani a betegeknek egyet-mást, amit kértek, vagy figyelni, mikor halnak meg; és miközben e szolgálatot végezték, gyakorta az életökkel fizettek érte.
És mivelhogy a betegeket a szomszédok, a rokonok, a barátok elhagyták, ápolókban pedig nagy volt a hiány, elharapódzott egy eladdig soha nem hallott szokás: hogyha akármilyen kedves, szépséges, bájos nő megkapta a betegséget, nem törődött vele, hogy férfi ápolja, akár fiatal, akár öreg; és bizony, ha betegségének kényszerűsége megkövetelte, minden pironkodás nélkül feltárta előtte testének akármelyik részét, mint ahogy nő előtt cselekedte volna: azoknál aztán, kik a betegségből kigyógyultak, ez elegendő ok volt arra, hogy a következendő időkben szemérmetességökre kevesebbet adjanak. Ehhez járult, hogy sokan meghaltak, kik talán megmenekedtek volna, ha segítettek volna rajtok: éspedig részben a megfelelő ápolás hiánya miatt, melyben a betegeknek nem lehetett részök, részben a pestis ereje miatt oly nagy tömegben haltak a városban az emberek éjjel és nappal, hogy nemhogy látni, de hallani is szörnyűség volt. Ennek következtében az előbbiekkel ellenkező szokások kaptak lábra ama polgárok között, kik életben maradtak.


(Bocaccio szövegét fordította: Révay József. )

(Folytatjuk)

2020. március 26.

Szóljon hozzá!