Kölcsönsorok: Victor Hugo
Felemelő látvány / Spectacle rassurant
Csupa fény, csupa vidámság minden,
A fürge pók színezüst szálból
Csipkét horgol a selyemingen,
Amit a karcsú tulipán hord.
Vibrál fenn a szitakötő.
Ott tükrözik a gömb-szemének
Csoda-tavában nyüzsögő
Titok-világ: százezer élet.
Bokron a ma született rózsa
Bíbor-bimbóval kéz a kézben.
Vidám dalát madár dalolja,
Napsütött ágak rejtekében.
Hangja a szív mindenható
Urát áldja, ki fényt teremt,
A tiszta szívnek látható
Láng-hajnal-szemhéjt, kék eget.
Felsír az őzike álmában,
A lombon átszűrt zajt ha észlel,
Moha zöldbársony dobozában
A skarabeusz élő ékszer.
Halavány a nappali hold,
Mint egy lábadozó beteg,
Opál szeméből földre folyt
Valami égi szeretet.
Viola s fürge méhe ez,
Cirogatják a vén falat.
Meleg barázda ébredez,
Sötét csíra a föld alatt.
Él minden, s csupa grácia!
Napsugár díszít küszöböt,
Az árny, mit hullám hord tova,
A kék ég a zöld domb fölött!
Ragyog a sík tisztán, vidáman,
Susog az erdő, a fű éled.
– Ne aggódj, ember! – tudja ám a
Nagy titkot, s mosolyg a természet.
Bartha György fordítása
*
Tout est lumière, tout est joie,
L’araignée au pied diligent
Attache aux tulipes de soie
Ses rondes dentelles d’argent.
La frissonnante libellule
Mire les globes de ses yeux
Dans l’étang splendide où pullule
Tout un monde mystérieux!
La rose semble, rajeunie,
S’accoupler au bouton vermeil ;
L’oiseau chante plein d’harmonie
Dans les rameaux pleins de soleil.
Sa voix bénit le Dieu de l’âme
Qui, toujours visible au coeur pur,
Fait l’aube, paupière de flamme,
Pour le ciel, prunelle d’azur!
Sous les bois, où tout bruit s’émousse,
Le faon craintif joue en rêvant ;
Dans les verts écrins de la mousse
Luit le scarabée, or vivant.
La lune au jour est tiède et pâle
Comme un joyeux convalescent ;
Tendre, elle ouvre ses yeux d’opale
D’où la douceur du ciel descend!
La giroflée avec l’abeille
Folâtre en baisant le vieux mur ;
Le chaud sillon gaîment s’éveille,
Remué par le germe obscur.
Tout vit, et se pose avec grâce,
Le rayon sur le seuil ouvert,
L’ombre qui fuit sur l’eau qui passe,
Le ciel bleu sur le coteau vert!
La plaine brille, heureuse et pure ;
Le bois jase ; l’herbe fleurit.
– Homme! ne crains rien! la nature
Sait le grand secret, et sourit.
Pusztai Péter rajza