B. Tomos Hajnal: Vezérnek lenni

– Hát ha már te is újságírásra adtad a fejed, ajánlom, jól hallgasd meg a históriámat, mert egyszer még hasznodra válhat. Arra akarlak vele figyelmeztetni, hogy nem mindenki születik igazi vezetőnek. Ez a jellemvonás – mint egyébként annyi más – csírájában már születésünkkor ott lapul bennünk s néha csak a legszorongatottabb helyzetekben bukkan elő.
Elmondok neked egy történetet még a második háborúból, amelyet 19 éves suhancként a fronton vészeltem át. … Igazság szerint, én dezertáltam a román hadseregből, mert miután Kökösnél megvonták a határt, a Barcaság román területre került. Én nem akartam a fajtám ellen harcolni, így aztán egy éjjel másodmagammal átszöktem a határon és jelentkeztem az utamba eső legközelebbi honvédalakulatnál. De nem akarom most neked az egész háborút elmesélni, csupán egy jelenetet a visszavonulásunkból.
A németek akkor már kapituláltak és menekültek fejvesztve Berlin felé. A mi alakulatunk alaposan megtépázva, Linz határában állomásozott. Volt közöttünk minden féle és fajta: kezdve a hozzám hasonló parasztfiúktól egészen a tolvajokig és gyilkosokig, akik kihasználva az akkori zűrzavart, megléptek a börtönökből. Mivel sem élelmük, sem fegyverzetük nem volt, hozzánk szegődtek, mi pedig nem sokat kérdezősködtünk, megosztottuk velük, amink volt. Egyszóval a németek faképnél hagytak, az orosz csapatok egyre közeledtek az osztrák területekhez, fentről pedig, a németektől szerzett vadászgépekről, román katonák lődöztek ránk. Mi bemenekültünk egy erdőbe, de ott is erősen szorongattak minden irányból. Parancsnokunk bekúszott egy bokor alá s ott úgy nyögött félelmében, mint aki nagydolgát végzi. Mikor már semmi esélyt nem láttunk a menekülésre, hirtelen felharsant egy reszelős, durva hang: „Velem jösztök, vagy itt dögöltök meg mind egy szálig? Irány a mocsár, ott túl valami fényt látok ű!” Az egyik martalócképű fegyenc volt az, az egyedüli, aki látszólag megőrizte a hidegvérét. Odakúsztam melléje, aztán még csatlakoztak páran.
– Az a bűnöző vezetett ki engem a halálból, egyébként most nem mesélgetnék itt neked…

2020. március 26.

Szóljon hozzá!