Cselényi Béla: A fintor
A fintor az én nehéztüzérségem,
nem az ordítás és nem a kiáltvány;
a szép kifejezés csupán az állvány,
azon inog a hős a népmesében.
Sok aranybika és megannyi bálvány,
mint gyémántkavics a pangó vesében,
mint konyhakés, amelynek nyele ében,
úgy inog, leng a bordák közé állván.
Légy lámpaolaj a zord éjszakába’,
s a vigyorgó töklámpás is te legyél,
légy hosszan tűrő, kit mindenki szeret.
A forradalmár néha-néha kába;
földimogyorót oszt, hogy „Nesze, egyél!”
Bombasztikussággal nem fogsz verebet.
Budapest, 2020. III. 24.
Pusztai Péter rajza
2020. március 27. 20:50
Kedves Béla,
(hát már csak így, ha nincsen címem hozzád) mai Helikonban van egy neked (is) dedikált versem. A föntire való tekintettel (véletlenül) a lehető legpontosabb időzítésű. Bízom benne, hogy nem “orrolsz” meg érte. Ez a fintorod, az, éppen az van az én versemben rólad. Barátsággal, KF.
Versed kitűnő.
2020. március 29. 04:22
Kedves Feri!
Kíváncsi vagyok a Helikon-számra. E-mail címem: cselenyibela-kukac-hotmail.com.