Kikelet / Renouveau

A beteges tavasz elűzte egykedvűen
A józan telet, a tiszta művészet évadát,
S lényemből, melyet a lassúdó vér hat át,
A tehetetlenség ásításban távozik keserűen.

Hófehér alkonyat hűsíti koponyám,
S körötte vaspántként, mint régi sír feszül,
S az erjedő mezők közt tévelygek egyedül
Egy gyönyörűszép, szétfoszló álom nyomdokán.

A fák tavasz-szaga a földre leterít,
Arcommal mélyítek álmomnak sírgödört,
Harapván a földet, hol orgona virít,

Várom, míg süllyedek: unalmom égre tör…
-Közben Azúr kacag a sövények felett,
S most ébredő, fiatal, hangos madár-sereg.

(Bartha György fordítása)

*

Le printemps maladif a chassé tristement
L’hiver, saison de l’art serein, l’hiver lucide,
Et, dan mon être à qui le sang morne préside
L’impuissence s’étire en un long bâillement.

Des crépuscules blancs tiédissent sous mon crâne
Qu’un cercle de fer serre ainsi qu’un vieux tombeau
Et triste, j’ erre apprès une rêve vague et beau,
Par les champs où la sève immense se pavane

Puis je tombe énervé de parfums d’ arbres, las,
Et creusant de ma face une fosse à mon rêve,
Mordant la terre chaude où poussent les lilas,

J’attends , en m’abîmant que non ennui s’élève…
-Cependant l’Azure rit sur la haie et l’éveil
De tant d’oiseaux en fleur gazouillant au soleil.

(Stéphan Mallarmé: Oeuvres complètes, Bibliothèque de la Pléiade)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ