Tulajdonképpen soha nem is lehetne. Ám annyira megszoktuk a köntört és a falat, hogy nagyon. A mellébeszélés és elhallgatás egyaránt veszélyes ez idő tájt. Értesülhettünk arról, hogy követhetetlen az országban a fertőzések útvonala. Százezrek érkeztek haza, olyanok köztük, akiket évek óta nem látott a mioritikus és a hargitás haza. Olyanok jöttek vissza valahonnan, akiknek kitelt a levele, akik hosszú éveken át éltek, csak úgy, szabadon, jöttek-mentek, mint a madár, benépesítették Európa nyílt és védett tereit a bűnnel kézen fogva olykor, vagy szürkén meglapulva, mit lapulva, ágálva a jótékony szociális háló és kártékonyan lazára engedett liberalizmus nyilvánosságában az eurókkal kikövezett placcon. Aztán információk elhallgatása vezetett oda Szucsáván és Máramarosban, hogy kórházat kellett lezárni és fertőtleníteni, mert első körben tizenegy, majd a második teszteléskor kiderült, hogy még negyven ottani orvos és alkalmazott hordozta a vírust, illetve egy egész megyében kellett elrendelni a majdnem teljes kijárási tilalmat. És Olaszországban, ahol a legkegyetlenebb a kór dühöngése, még most is rá kell parancsolni olykor a lakásukat felelőtlenül elhagyókra. Rágondolni is szörnyű, hogy mi lehet Arges megyében, ahol a múlt héten is lakodalmaztak, olyan időkben, amikor a nyilvános miccsfogyasztást is tiltják. Olaszból és Spanyolból hazatért nemzettársak mulattak, önnön torukat előlegezve a násszal. Curáj, manele és roskadásig telt asztalok. Túltáplált kolosszusok, ujjnyi aranyláncok libegtek a képben, mintha Emir Kusturica valóság-moziját vetítené az optika a tragikus végkifejlet előtt. Ott száz embert kellett azonnal kivizsgálni és megfigyelés alá helyezni. Csak hát vajon megülnek-e? Vagy kinek-kinek bodyguard kell majd, mint valami helyi félistennek? Vagy nyomkövető karperec? Hasonló felelőtlenségről számolt be az izraeli sajtó is, hogy ott, történetesen Jeruzsálemben szerveztek lagzit a tiltás dacára a minap, pedig jól érzékelhető volt a veszély. Izraelben, ahol már így is részleges a kijárási tilalom, tegnapra pedig 1651 nyilvántartott esetről tudósítottak. Azt gondolnánk, hogy a zsidók rendet tartanak, s fegyelem van náluk. A sepsiszentgyörgyi kórházban történt eset is csak egy példa, egy súlyos helyzet, amelyre már fény derült. Egy. Az egyik. Mert kibújt a szög a zsákból. Szerencsére.
A civilizált ember erősen felelőtlen. Elszakadva a természeti környezettől azt tartja, hogy háza, autója, tudása, pénze őt kívülállóvá teszi. Mit mondhatunk ilyenkor? Itt vannak előttünk a társadalmi együttélést is szabályozó alaptörvények, amelyeket Mózes hozott le a hegyről. Elvek. Parancsolatok. Esküvések. Megkonfirmáltak, megbérmáltak azok szellemében. Aztán vizsgáztunk érettségből. Mesterek és doktorok lettünk. Cselekvőképességünk és szakmai elhivatottságunk mentén felesküdtünk. Az életre. És mások életére.
Ott a tíz parancsolat. Azaz: itt. Előttünk. Bármerre fordulhatunk, idesüt az üzenet. Olvassuk végig, és próbáljuk őszülő fejjel vagy kamaszként értelmezni. Próbáljunk rákérdezni, amikor nem értjük pontosan. Ne szégyelljük, ha süket a fülünk vagy tompa az agyunk hozzá! Ne legyünk restek hozzáolvasni a magyarázatot!
A négy első a Jóistennel kapcsolatos viszonyunkat rendezni hivatott. Lenne. Lehetne. Tudjuk, ismerjük őket. Ezekkel állunk hadilábon folyamatosan. És ezek miatt kárhozunk. Viszont amennyiben komolyan vesszük a többit: a szülők tiszteletét (5), az emberi élet védelmét, sérthetetlenségét és szentségét (6), a házasságot (7), a vagyonhoz fűződő erkölcsi viszonyt (8), az igazmondást (9) és elvetjük magunktól azt a mohóságot (10), amelyet modern hedonizmusunkban a végtelenségig kiélünk, akkor a helyünkre kerülünk jobbik önmagunk és az Úr előtt is. Akár meg is maradhatunk. Az üdvösség nem biztos. De legalább ott a reménye.
Szóval a tizedik parancstól haladjunk előre. Vegyük komolyan a világot. Felnőttek vagyunk. Polgárok. Papok. Tanítók. Katonák. Gyógyítók. Millió tonnányi rejtett gondot, veszélyt és vírus-koronát hozunk, egy részt a víz felett, de sodrunk alant az életek hajója és a jövő iránt másik kilenctizedet. Vigyázzunk, mert a jéghegy mi vagyunk! És a hajó is.

Forrás: Hargita Népe, 2020. március 25.