Havazni fog / Il va neiger

Havazni fog maholnap. Tisztán emlékezem
a tavalyi esetre. S megejt a régi a bánat,
míg itt ülök a tűznél. Ha akkor kérdezik: „Mi fájhat?”
Azt mondtam volna: „Hagyjatok, nem fáj semmisem.”

Elmerültem akkor magamban a szobámban,
mialatt odakinn szakadt, szakadt a hó.
A semmi járt eszemben. Ma is, mint akkoron,
fapipám füstölög. A szipókája ámbra.

Tölgyfa bútoraim illata vesz körül,
s csak most jövök rá egy hosszú év után,
hogy a dolgok sosem változnak, és üres póz csupán,
hogy a lélek a mondvacsinált dolgoknak örül.

Miért gondolkodunk és beszélünk tehát? Dőreség!
A könnyeink és a csókok, ugyebár, nem beszélnek,
és mégis értjük őket. S az ember szívének
egy jóbarát léptei kedvesebbek, miként a szép beszéd.

Nevet adtak az égitesteknek is, bár bízvást
tudták, hogy semmi szükségük a névre, és a számok,
melyek azt igazolják, hogy az üstökös át fog
haladni a sötéten, mit sem lendítik ezt a mozgást.

És most, e percben is, hol van a régi bánat,
az elmúlt évi bú? Alig emlékezem…
Azt mondanám: „Hagyjatok, nem fáj semmisem”,
ha valaki bejönne ma megkérdeni, mi fájhat.

(Bartha György fordítása)

Il va neiger dans quelques jours. Je me souviens
de l’ an dernier. Je me souviens de mes tristesses
au coin du feu. Si l’ on m’ avait demandé: »Qu’ est ce?«
J’ aurais dit:«Laissez-moi tranquille. C’est n’est rien.«

J’ai bien réfléchi, l’année avant dans ma chambre,
pendant que la neige lourde tombait dehors.
J’ai réfléchi pour rien. A présent comme alors
je fume une pipe en bois avec un bout d’ambre.

Ma vieille commode en chêne sent toujours bon.
Mais moi j’étais bête parce que ces choses
ne pouvaient pas changer et que c’est une pose
de vouloire chasser les choses que nous savons.

Pourquoi donc pensons-nous et parlons-nous? C’est drole;
Nos larmes et nos baisers, eux, ne parlent pas,
et cependant nous les comprenons, et les pas
d’un ami sont plus doux que de douces paroles.

On a baptisé les étoiles sans penser
qu’elles n’avaient pas besoin de nom, et les nombres
qui prouvent que les belles comètes dans l’ombre
passeront, ne les forceront pas à passer.

Et maintenant meme, ou sont mes vieilles tristesses
de l’an dernier? A peine si je me souviens.
Je dirais: »Laissez-moi tranquille, ce n-est rien,«
si dans ma chambre on venait me demander:«Qu’est-ce?«

(De l’Angélus de l’Aube à l’Angélus du Soir)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ