A többi hölgyek, minekutána végighallgatták Pampineát, nem csupán helyeselték javallatát, hanem, mivelhogy meg is akarták valósítani, máris kezdték egymással megbeszélni a megvalósítás módját, mintha csak most, amint helyükről fölkelnek, azon nyomban útnak kellene eredniök. De Filoména, ki fölöttébb eszes leány volt, szólott ekképpen:
– Hölgyeim, ámbátor Pampinea igen okos beszédet mondott, azért nem szabad így nyakra-főre elhirtelenkedni a dolgot, mint ahogy ti nyilván akarjátok. Jusson eszetekbe, hogy valamennyien nők vagyunk, s egyikünk sem olyan gyerekes, hogy ne tudná belátni, milyen is a nők értelme, valahányan vannak, s mindennémű férfi tanácsa nélkül miképpen is intézik dolgaikat. Állhatatlanok vagyunk, makacsok, gyanakvók, kishitűek és aggodalmaskodók: eme tulajdonságaink miatt fölöttébb kételkedem, hogy ha nem veszünk magunk fölé más, mégpedig férfiú vezetőt, ez a társaság nagyon is hamarosan felbomlik, és ez bizony a kelleténél nagyobb szégyennel járna ránk; annak okáért jó lesz fontolóra venni a dolgot, minekelőtte hozzáfogunk.
Erre Elisa így tette fel a szót:
– Csakugyan a férfiak a nők vezérei, és az ő irányítások nélkül ritkán ér bármi dolgunk is dicséretes véget; de hogyan tegyünk szert ilyen férfiakra? Mindegyikünk tudja, hogy övéinek java része meghalt, a többiek pedig, kik életben maradtak, különb-különbféle társaságokban vannak, egyik itt, másik ott, nem is tudjuk, hol, és abban mesterkednek, hogyan meneküljenek attól, amitől mi is menekedni kívánkozunk; idegeneket megkérni erre nem volna illendő: mivelhogy ha javunkról gondoskodni akarunk, olyan módon kell eljárnunk, hogy se kellemetlenség, se botrány ne támadjon ott, hová szórakozás és pihenés okáért megyünk.
Miközben a hölgyek ilyeténképpen tanácskoztak, íme, belépett a templomba három ifjú; természetesen nem voltak olyan gyerekemberek, hogy köztük még a legfiatalabb is ne múlt volna már huszonöt éves; ezeknek szerelmét sem a szörnyű idő, sem barátaik és rokonaik elvesztése, sem az önnönmagukért való rettegés nem tudta kioltani, de még csak le sem hűteni. Ezek közül egyiknek Pamfilo volt a neve, másiknak Filostrato, harmadiknak Dioneo, s mindegyik szemrevaló és jó erkölcsű ifjú volt; éppen azért csavarogtak, hogy legfőbb vigasztalásul ebben a szörnyű felfordulásban megláthassák hölgyeiket, s véletlenül úgy esett, hogy mind a három ott volt ama fent mondott hét hölgy között, valaminthogy a többiek közül is egyik-másik közeli rokonságban volt egyik vagy másik ifjúval. Nem is vették előbb észre a hölgyeket, csak mikor már azok megpillantották őket; Pampinea tehát elmosolyodott ekkor, és ekképpen fogott szóba:
– Íme, a szerencse kedvez terveinknek, és értelmes, derék ifjakat hozott elénk, kik szíves-örömest vezéreink és szolgáink lesznek, hahogy hajlandók vagyunk őket e feladatra magunk mellé venni.
Erre Neifile szégyenkezésében fülig pirult, mivelhogy ő is egyike volt ama hölgyeknek, kikbe az ifjak valamelyike szerelmes volt, és szólott ekképpen:
– Pampinea, az Isten szerelmére, gondold meg, mit beszélsz; én nagyon jól tudom, hogy ez ifjak bármelyikéről is csak jót lehet mondani, s hiszem, hogy ennél sokkalta különb dologban is helyt tudnának állani; hasonlóképpen az a véleményem, hogy kitűnő és tisztes társaságuk nemhogy nekünk, de nálunk jóval szebb és kiválóbb hölgyeknek is megfelelne. Mivel azonban nyilván ismeretes, hogy ők az itt jelenvaló hölgyek közül némelyekbe szerelmesek, attól tartok, hogy rossz hírünk kerekedik, és szemrehányás ér bennünket, ha magunkkal visszük őket, bár sem ők, sem mi rosszat nem cselekednénk.
Mostan megszólalt Filoména:
– Ez semmit nem számít; ha én tisztességesen élek, és lelkiismeretem semmiért nem furdal, felőlem ugyan akárki állíthatja az ellenkezőjét; Isten és az igazság mellettem száll síkra: bárcsak hajlandók volnának velünk jönni, hogy Pampineával elmondhatnók: a szerencse kedvez kirándulásunknak.
Mikor a többi hölgyek hallották, hogy ez ilyeténképpen beszél, egy értelemmel valamennyien kimondották, hogy szólni kell az ifjaknak, értésökre kell adni szándékukat, és meg kell kérni őket: legyenek oly kedvesek és szegődjenek társakul ebben a kirándulásukban. Akkor Pampinea, ki az egyik ifjúval közeli atyafiságban volt, szó nélkül fölkelt, odament az ifjakhoz, kik mozdulatlanul álltak, és nézték a hölgyeket; vidám arccal üdvözölte őket, elmondta nekik tervöket, és mindnyájok nevében megkérte őket, hogy tiszta és testvéri érzéssel csatlakozzanak társaságukhoz.

(Bocccio novelláit fordította Révay József)

(Folytatjuk)