Demény Péter / Ivan Karamazov/: Korona-változatok -9
Weöresösen
Földhöz a bús koronámat
vágtam, kedves, teutánad.
Szörnyen figyeltem a lépted,
mézemet hordta a léped.
Látom a büszke varangyot,
hallja az isteni hangod.
Tépem az ég koszorúját,
rázom a maszk szomorúját.
Zengő zenénk a világban
nem gurul rossz taligában.
Száguld sokáig az expressz,
engem te el nem eresztesz.
Múlik a, búvik a járvány
versembe, lám, idejárván.
Kint is a, bent is a téboly,
szívembe folyván beléfoly.
Költőben dúl a betegség:
lélektől is a sebesség.
Ámde a győzelem-élet
végül aztán a miénk lett.
Puskinosan
Nem megyek, s már leszállt az este.
Meddig tarthat e szörnyűség?
A vírus él, az ész menesztve,
a többi már csak semmiség.
Én nem tudom, az embereknek
miért jó, ha a másik szenved,
ha gyalázhatják reggelig.
Tán tényleg segít ez a hit?
És segít-e, hogy úgy rajongnak,
mint Ronaldóért, Messiért
valamely politikusért.
Abban egy kicsit sem haboznak.
És aki mégis habozik,
nézheti a kommentmozit.
S ugyanebben a kontextusban,
apám, hallanál konteót:
„Európa most van a kussban,
velünk húzzák le a retyót.”
„Az orosz medve jól csinálja!
Otthon vagy börtön – nem rinyálva!”
„Egy kedves kis agyonlövés
meghozná mindenki eszét!”
És terjednek a finom viccek
nagy-szellemű Vadim Tudorral,
ezzel a latrina-tudorral
lépünk mi ismét újabb szintet.
Ebben isteni jók vagyunk:
lépünk úgy is, ha meghalunk.
Én meg itthon gondolkodom,
hogy lesz-e még nap, lesz-e kék ég,
nekem lesz-e, vagy otthonom
mindenből elhárítja részét,
mindent megtiltott már a járvány,
s három apró szobámat járván
(kamrám, mosdóm el ne feledjem!)
művelem én szőnyeges kertem,
és jajvidáman konstatálom:
bármi van, dúl a hülyeség,
a nép eszi meg a kefét,
ébredésnek mindig az álom.
És aki alszik vicsorogva,
önmagát ébredőnek mondja.
Hát aztán lesz majd valahogy,
csak nem tudom, hogy mért remélek:
hogy EGYSZER tisztán maradok,
s hogy valaha más lesz az élet,
nem a Disznó-díjas hülyék
játsszák el a fülemülét,
kik sárban röfögnek az ólban,
majd megjelennek hős zakóban,
hogy elmondják a véleményük
arról, mit ők sem értenek,
s azok, akik mást féltenek,
felteszik rájuk önnön énjük –
hogy mikor lesz Erasmus, Orwell
MÉRCE, nemcsak idézet: mondd el.
Áprily Lajos fordítása
Vajdajánososan
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
minek csak az éghajlat árt,
csöndes szívem most lázban ég,
keresi diagnózisát.
Köröttem gyógyszermiriád
versenyt kacérkodik, ragyog,
fejemre szórja orvosát,
én meg csak nézek: még vagyok?
És néha furcsa éjszakán,
mikor a Facebook is pihen,
megkérdem: miféle lapály
mocsárkodik mindenkiben?
És akkor már szívem kigyúl,
lehull még róla is a maszk,
nem kell már felül, se alul,
csak egyetlen igazi arc.