Lejárt már a hadak végórája,
Most üti markunkat vételára.

Eldobtuk a Káin kését,
A sok izmus rossz veséjét,

Átvergődtünk aztán minden rácson:
Vereckén, Mádéfalván s Mohácson

És már-már kialudt a mécs,
Mikor ránktette ülepét Bécs.

Aztán persze, az sem volt vicc,
Hogy jött Lidice s Auschwitz.

Most úgy tünik, kifakad a kelés,
Végét járja a vad emberevés

De maradtál Te, a túlélt Ember
S veled a csőre töltött fegyver

Igy sosem tudni mikor ugrik,
Mint tojásból a komodói gyík,

Mikor szül újabb ármányt
A beléd kódolt ősi sárkány.