Mint akiket üveg búvárharangba zártak,
úgy süllyed a két öreg a feledésbe.
Aranyló Izabella-szőlő lugasa az udvaron,
zöldessárga és mélykék igézete,
előtte ligetszépe kórók bús sora.

Kezük súlya ölükbe ejtve pihen.
Már nem nézhetik felhők vonulását,
Nap gyúltát, hullócsillag hamvadását.
A túlnyomásos térben hangtalan hallgatják
az összepréselődő levegőn át a gyöngyház-
fényűre koptatott emlékek koccanását.

Mint akiket ócska búvárharangba zártak,
most átadják magukat a víz hatalmának.

Ülnek, csak ülnek a lakásajtó előtti
széknek szolgáló szerszámosládán.
A ládán rongyszőnyeg maradvány.
Hallgatagon ülnek ott. Már megvallották
egymásnak minden szavuk. Csak ülnek.
Öröm nélküli, bánat nélküli gondban.

Mint királyi pár a tenger partján.
Valami tétova birodalomban.

2020