Tudor Arghezi édesanyjának magyar-német felmenőit Ferenczes István, Kossuth-díjas költő igazolta úgy 5-6 éve. Ebbe a témakörbe illik a két általam lefordított Arghezi-vers. (Bartha György)

Virág-dalia… / Din flori

Arcod beteges, halovány,
Könnytől maszatos, köhögetsz kicsikét,
Fiú. Egyedül te vagy honn, kitekint
Szemed: köd, eső odakint.
És rejtve előtted a kinti világ,
Bár látod a görbe utat, kicsi házak sorát.
Úgy létezel, mint az az angyal, akit rég
Viasz-bölcsejébe kitett itt az ég…
A szegény kicsi utca tavába’
Három kacsa ott bogarász ma,
A sárba merítve a kishajócskádat.

Elmúlik azonba’, de nagy még a bánat…
Nem kár a papírért…
Törlöd kézelőddel az arcod, a szádat.
Így telnek az órák –
És, végülis, rengeteg óra van hátra…
Tapaszd be füled, ne várj óra szavára.

De mily tünemény vagy így, ablakban állva!
Pillás szemed kék fénysugárba
Borítja be az éjsötét,
Fény nélküli utca közét,
Szentkép-zománc ragyogásba.

Vonulnak az ablakotok
Előtt súlyos terüvel fogatok,
Ázott esőernyők alatt
Egy pár nehézléptü alak,
Jobb, hogyha el sem jut a füledbe,
Terólad ők mit mondanak:
Azt, hogy apád akárki lehetne…

És halk, papiros-zizegésü szavam
Suttog, gyerekem, tehozzád hangtalan,
Ne tudd te se, senki se tudja,
Főként meg ne hallja a hölgy, az, amott!
Gyereket soha nem szoptatott,
S nem fog ezután se!
Mellét s derekát bérbe
Kiadta, öreg s púpos jól fizet érte…
Egy ázott konflisban a gyönyörű dáma
Épp azt kérdi: hol lelhet jósnőre máma.

Egyedül te vagy honn és a kondor ebed,
Maroknyi kis gazda, tudós módfelett,
Reménybeli támasza tiszta anyádnak,
Kit hajnali fél hatkor munkába várnak.
Téged betakar, kicsi fecskefi, áldott,
Puha ágyba, pihentető, szép legyen álmod,
Csókját leheli lecsukott szemeidre.
Bús vándora ennek az árva világnak,
Megosztja veled a kis déli ebédét,
Könnyezve kirakja a kisfia részét:
Sült hús meg egy kis sütemény!
Másnak sohasem mondta szegény,
Kit rejteget otthon: a deli legény,
Az az ő fia. Várja repesve a kedves:
„Anya, dalolj nekem, cirógass, rengess!”

Megjön a vecsernye is végre…
Hív játszani gyermekek népe,
Nem bánik el az unalom teveled,
Odabenn a kutyád magadhoz öleled,
Ő megbizik abban,
Amit teszel, jól van,
Gondos kisöreg:
Rendben palatábla, füzet,
Feltöltve a lámpa, seperve a ház,
(A seprű épp akkora, mint te!)
Szép rendbe berakva a helyére minden,
Terítve az asztal is, rajta kenyér.
Hányan lesztek ma vacsorára?
Egy lány, a kutyád, te magad, meg a… lámpa…
Apád elesett valahol messzi hazába’.

(Bartha György ford.)

*

Eşti palid, băiatule mic.
Şi-e faţa mânjită, tuşeşti niţeluş
Şi singur în casă te uiţi pe fereastră,
La ploaie, la ceaţă, la viaţă.
Şi nu vezi nimica din ce se ascunde
În uliţa strâmbă cu casele strâmbe.
Trăieşti ca un înger lăsat într-o seară
Din cer într-un leagăn de ceară.
În uliţa strâmtă, săracă,
Trei raţe se scaldă-n băltoacă,
Dar luntrea ta, iată, se-neacă.

Durerea e mare, dar are să treacă…
Era de hârtie.
Cu mâneca ştere-ţi obrazul şi nasul.
Aşa vine ceasul –
Şi până la urmă sunt ceasuri mai multe…
Închide urechea, să nu ţi le-asculte.

Dar ce frumos eşti în fereastră!
Scânteia-ntre gene stufoase, albastră
Dă zare senină,
În uliţa fără lumină,
Ivire de zmalţ de icoană.

Îţi trec pe la geam
Poverile trase cu jug şi cu ham,
Trec oamenii strânşi sub umbrele,
Luptând cu picioarele grele.
Mai bine să nu ştii ce zic ei de tine,
Că tată ţi-ar fi orşicine…

Şi şoapta mea-i tot de hârtie
Vorbim împreună şi nimeni nu ştie
Nici tu.
Cucoana aceea să nu ne auză.
Ea n-a fost lăuză
Şi n-are să fie.
Că-şi dă pe chirie
Mijlocul şi sânii
Şi-l ia cocoşaţii bogaţi şi bătrânii.
Pe ploaie-n trăsură, cucoană frumoasă
Întreabă de-o cărturăreasă.

Eşti singur în casă, cu câinele creţ.
Bărbate de-o şchioapă, isteţ,
Bărbatul nădejdilor mamei curate.
Ea pleacă la muncă la cinci jumătate.
Şi-n cuibul tău cald, de lăstun,
Te-acoperă bine: somn bun!
Şi ochii, prin somn, ţi-i sărută.
Mâhnită, pribeagă prin lume, tăcută.
Din porţia ei de la prânz,
A pus de o parte ceva şi a plâns,
Friptură şi o prăjitură.
Ea n-a spus nimic
Că are acasă un om, un voinic
Şi că o aşteaptă ibovnicul mic.
Să-i cânte, să-l legene lin…

E cam pe la toacă…
Te cheamă copiii la joacă.
Tu stai singuratec şi nu ţi-e urât.
Iei câinele-n braţe, de gât…
Şi el înţelege
Că judeci, moşnege,
Ca un gospodar,
Ai tablă şi abecedar.
Ai pus gaz în lampă şi ai măturat
Cu mătura mare cât tine.
Şi toate sunt puse la locul lor, bine,
Şi-i pusă şi masa, cu pâine.
Câţi sunteţi diseară la cină?
O fată, o candelă, tu şi un câine.
Şi taică-tu mort într-o ţară străină.

---

(A második versre holnap kerítünk sort)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ