Cseke Gábor: Titkaink (26)

Nincs szöveg, amibe ha beleolvasok, ne bukkannék rövid idő alatt a titok szóra, a titokzatosság megannyi nyomára. Tudom, jól van ez így, hiszen a titkok felfedése hajtja előre az emberiség szellemi fejlődését. A titok az, ami nélkül nincsen később reveláció, megvilágosodás, rádöbbenés, sokszor éppen katarzis. Popper Péter fellebbentette a titkos tudással való élés (és visszaélés) fátylát egyaránt.
„A titkos tudás, a »tudok ám én rólad valamit« a hatalom nagyszerű érzetét adja. Egyetemista koromban majdnem megőrjítettünk egy butuska lányt. Amikor elmentünk mellette, mindig ezt súgtuk a fülébe:
– Teréz, Teréz, mit hallottam rólad!
Semmit sem hallottunk.
Ez nem rossz hülyülésnek, de hogy például egy ország teljes politikai elitgárdája az ország vezetése helyett a Teréz-játékra adja a fejét, és másfél évtizeddel a rendszerváltás után még mindig az emberek múltjában akarjon kutakodni elavult titkok után – igaz, az 1945 előtti náci és fasiszta évekre vonatkozóan sohasem- az nevetséges és egyben tragikus.
Hadd adjak tanácsot azoknak is, akik személyükben szeretnének titokzatos embereknek látszani. Először is — hallgatni kell. A hallgatag ember mindig félelmetes és i titokzatos: „Ez tud valamit, amiről nem beszél.” Amennyiben az intelligencia mérsékelt volta nem teszi lehetővé a hallgatást – mert a primitív embert mindig a saját hangja győzi meg a létezéséről — akkor mindig ugyanazt kell mondani, mint a papagáj. No de mit? A vezér által kitalált marhaságot.
Ugyanis bizonyos pozíción felül az emberek többsége feltételez bizonyos értelmet. Tehát, ha értelmetlen, ami mond, sőt a többiek szajkózzák, akkor feltételeznek rejtett, titkos értelmet, amit csak ők, az átlagpolgárok nem értenek.
Nem árt, ha van néhány titokzatos szó is. Például Hitler veresége előtt egyre többet beszélt valamilyen csodafegyverről, ámbár soha nem mondta meg, hogy miféle fegyverre gondol. Elég volt a »csoda«…”

2020. április 4.

Szóljon hozzá!