Kamerunban kétszáznál több a magukat törzsnek nevező népcsoportok száma, ezek nyelvükben, szokásaikban (a temérdek közös jellemző mellett) eltérnek egymástól. Így van ez a házassági szokásokkal is: a dél-nyugati régiókban mások, mint Észak-Nyugaton. A poligámia Kamerun-szerte érvényes, viszont az asszonytársak egymáshoz viszonyulása különbözik a két térségben: míg Dél-Nyugaton egymásnak riválisai a feleségek, addig Észak-Nyugaton jó és segítőkész társak. Míg Dél-Keleten külön háztartásban élnek, addig Észak-Nyugaton a közös udvartartás érvényes.

Míg házasságkötő hivatalba csak alig néhányan mennek (a városban élők, többnyire), az egybekelés hagyományos módját minden törzsi királyságban betartják.
Kamerunban, mind a muszlim, mind a keresztény közösségekben, tulajdonképpen a szülők döntik el, hogy létrejöhet-e a frigy, vagy sem; az engedetlen sarját kitagadja a család.

Észak-Nyugat Kamerun Esu nevű törzsi királyságában a házasságkötési szokások, bár sok közös vonásban megegyeznek az ország többi törzsének hagyományaival, különböznek is tőlük. Az eltérések többnyire nem jelentősek.

Ha egy fiúnak megtetszik egy lány, egy férfinek egy nő, és feleségül akarja venni, akkor szándékát mindenekelőtt a saját szüleivel közli. A szülők tartózkodása, ellenvetése, bárminemű kifogása (a lány családjának anyagi helyzete, karakterbeli tulajdonságai, társadalmi státusa, esetleges „boszorkány” családtag(ok) jelenléte, fogyatékosok családon belüli halmozódása) megváltozhatatlan akadályát jelenti az egybekelésnek. Példa erre annak a 23 éves, főiskolát végzett nőnek az esete, akit, bár állapotos volt, majd megszülte gyermekét, szegény családból való származása miatt a fiú szülei elutasítottak. Amikor viszont újabb kérője akadt, akkor az ő szülei utasították el a szegény családból származó férfit, aki nem tudta a kért pénzt előteremteni. Mert más megoldást nem találtak, a fiatalok titokban, a hagyományostól eltérően, együtt gyűjtik össze a „menyasszonypénzt”. Azért titokban, mert „bolondnak kell annak a lánynak lennie”, aki a saját menyasszonypénzéért dolgozik, és ezáltal a saját értékét csökkenti – így a közvélemény.
Ha a fiú szülei nem ismerik a lány családját, akkor a válasz is elmarad mindaddig, amíg a szükséges információkat megszerzik.

Az is előfordulhat, bár jóval ritkábban, hogy a lány szüleinek tetszik meg egy fiú és annak családja. Ilyenkor a lány szülei látogatják meg a fiús házat. A fiú szülei értik a szándékot, és ha helyeslik, akkor viszonozzák a látogatást.

Ha a fiú szülei nem kifogásolják sem a lányt, sem a családját, akkor elkezdődhet a lánykérés hosszas, szimbólum-üzenetekbe foglalt folyamata (az anya rokonsága elkülönül az apáétól; a lánykérés hosszas procedúrájában úgy az anyát, mint az apát, valamint teljes rokonságukat illik ellátni ajándékokkal. Ez hosszadalmas, hetekig/hónapokig, néha évekig/évtizedekig tartó folyamat). Kezdő lépésként, első szimbólum-üzeneteként a fiú szappant vásárol a lánynak. Ha a lány a fiú házassági szándékával egyetért, akkor a szappant elfogadja, hazaviszi. Ha szülei kifogásolják a fiút vagy családját, akkor vissza kell adnia a szappant és a házasság nem jöhet létre (előfordulhat, hogy a lány szülei nem ismerik a fiú családját; ebben az esetben hét nap alatt meg kell szerezniük a szükséges információkat). Ha a szappan marad, akkor következhet a ruhaanyag-vásár (alsó és felső szoknyának, valamint turbánszerű fejfedőnek való); ezt a lány anyja kapja.i Újabb egy-két hónap múlva a fiú nagybátyja bort, rendszerint bambuszbort visz a lányos házhoz (fontos ügyekben Kamerun-szerte a legidősebb fiútestvér képviseli a fiatalabb/ak/at, az ő jelenléte kötelező, az apáé opcionális). Betessékelik, hellyel kínálják, majd a következő párbeszéd zajlik:
– Miért hoztál bort nekünk?
– Házatok termését jöttem begyűjteni.
– Milyen termésről beszélsz?
A kérő (azaz kérők, ha a fiú is jelen van, ami szintén nem kötelező) a lány nevét mondja, a szülők szólítják lányukat, és megkérdezik tőle:
– Ezt a bort neked hozták. Megihatjuk?
Nemleges válasz esetén a látogatók hazaviszik az italt; ellenkező esetben a lány kinyitja a boros edényt, a kérő bort tölt neki (rendszerint egy hagyományos calabash-bögrébe), a lány kiissza belőle bort, majd az újra megtöltött calabash-t a fiú nagybátyjának nyújtja. Ez azt jelenti, hogy a lány elfogadja a fiú családját, és a fiút férjének választja, és ezentúl menyasszonynak tekintendő.
Újabb hetek, hónapok múlva a fiú családja pálmaolajat (red oil) visz a lány nagyanyjának. A lány ujját az olajas edénybe mártja, az olajat megkóstolja, ha ízlik neki, akkor nagyanyja összehívja az összes lánytestvérét, közli az örömhírt, és a kapott olajat elosztják egymás között. Mindezek után a lány hagyományos-hivatalosan is a fiú feleségének tekintendő, azaz élhet vele nemi életet. Ha a lány áldott állapotba kerül, a házasságkötési folyamatot szüneteltetik. Ha nem, akkor folytatják az ajándékozást: a fiú nagybátyja és apja 3×20 liter (3 darab 20 literes edényben) bambuszbort és kecskét vagy kakast visz a lányos házhoz, és kifizeti a menyasszonypénzt. Ennek összege Esu-ban nem nagy (30 000 és 50 000 FCFA között változik), azért sem, mert úgy tartják, hogy a menyasszonypénzt a férj addig fizeti, amíg él, a továbbiakban ugyanis az ő dolga és kötelessége a felesége családjáról gondoskodni. Ha az asszony családja temetésre megy például, a férj kötelessége a szokás szerinti disznót vagy kecskét, ezek híján a megfelelő összeget kifizetni. Második, harmadik stb. feleség esetén is ugyanez a procedúra.

A tanulmány folytatása és teljes szövege a Periszkóp portálon