Udvarhelyszéki anekdoták

Farsangban

Udvarhelyen, a Tompa László emlékház előtt sepregetett egy idősebb nő, az utcán jött még két korosabb nő egy férfivel. Megálltak beszélgetni, és szó esett a farsangról, mert éppen annak volt ideje.
– Mi már maszkurának sem kellene felöltözzünk – kacagott az egyik asszony.
– És seprű sem kellene – toldotta meg a férfi.

Bin Laden nálunk

Bin Ladent amikor témázták, Majla Sándor a következő esetnek volt részese. Amint ment az utcán, hosszú haja, szakálla volt akkor is, és két idős falusi bácsi jött vele szemben. Egyik még megfogta a másiknak a karját, úgy mondta:
– Hogy keresik, s né hol van!


Vigyázz magadra

Udvarhelyen, az egykori Bohém vendéglő teraszán beszélgettünk Bágyi Bencze Jakab költővel, újságíróval. Annamária, a homoródszentmártoni kiszolgálónő amikor kihozta a kávét, elmondta, hogy a korhadt és billegő padlódeszkák közé beszorult a lába aznap, és a papucsát alig tudta kivenni onnan.
Bágyi, akinek a lába azelőtt törött el, kerékpározás miatt, és még mankóval is nehezen járt, azt mondta, felém fordulva:
– Vigyázz magadra, mert én már meg vagyok szokva a lábtöréssel, de mi lesz veled?


Serény ember

Udvarhelyen, az egyik gyárban dolgozott egy Béla nevű férfi. Az egyik munkatársa mondta róla: sebes beszédű ember, gyorsan dolgozik, gyorsan iszik.
– Olyan serény ember, hogy még dombra befelé is hajtja a biciklit!


Kárba megy

A lövétei szekeresek deszkát árultak Szászföldön. Forró nyár volt, és egyikük felsóhajtott:
– Ej, Nagyszék háta, Nagyszék háta!
Addig emlegették, hogy a szász is kíváncsi lett már, és megkérdezte:
– Hát mi az a nagy szék háta?
– Jaj, mennyi sok árnyék megy ott kárba! – mondták a lövéteiek. Ugyanis Nagyszék háta a lövétei határ erdős része…


Disznóvágáskor

Disznóvágáskor amikor a torokpecsenyét, lövéteiesen a disznyótoros tokányt ették, az apa nézte, milyen mohón eszik a fia.
– Mikor falsz, ne márts, s mikor mártasz, ne falj! – mondta neki eligazításképpen.


Miben van a vitamin

Egy siklódi asszony lejött nagy átalvetővel Etédre, s árulni kezdi a cseresznyét a gyógyszertár előtt. Ez még akkor volt, amikor magángyógyszertár volt, régebb. Kijön az öreg patikus úr, nézi a gyönyörű cseresznyét. Beszélgetni kezdnek, egyszer mondja az asszonynak:
– Tudja-e, néni, ebben rengeteg a vitamin!
– Azt nálunk úgy mondják, hogy nyiű – bólogatott az asszony.


Bezárni egy jó helyre

Farkaslaki szénégetők év vége felé hazajöttek a falujukba, télre. Egyiküket egy Sanyi nevű behívta a házához, megmutatta a pincében a hordókat: van ott bor, pálinka is.
A férfi kilökődte Sanyit, a tulajdonost a pincéből.
– Be kellene ide zárjál, s húsvétig ki se eresszél! – mondta neki.


Megfigyelés alatt

Egy oroszhegyi lány párjával Udvarhelyen lakott, majd szülőfalujában, a diafalvi részen vásároltak házat. Egyik szomszédasszonya reggeliben így tájékoztatta a másikat róluk:
– Még nem keltek föl! Majd a hasuk felkölti! A tűz se ég! – ugyanis az utca felőli szobában a függöny még nem volt elhúzva és a kályhába se gyújtottak be.
– Fölkeltem, a függönyt elhúztam és jó nyugodtan visszafeküdtem! – mondta el később a fiatalasszony, hogyan „tartotta be” az otthoni szabályokat.


Ébresztő

A hatvanas-hetvenes években történt, hogy egy oroszhegyi legény megnősült, a szülői házzal szemben laktak feleségestől. Reggel jókor az öregasszony már átment a fiáékhoz, bekopogott:
– Reggel van!
Ez persze azt jelezte, hogy fel kell kelni és dologhoz látni.
Egyik alkalommal, amikor az anyós bekopogott, a menye azt válaszolta neki:
– Vettünk csergőórát!


Csak inni segítettek

Oroszhegyben lakott egy olyan fiatal család, akik házat vettek, hozzá jó nagy kerttel, ahol természetesen szilvafa is volt sok. Mivel korábban Udvarhelyen laktak, ottani barátaik gyakran látogatták meg, vidám élet folyt ott. Amikor, jó idő múlva, erről beszélt a fiatalasszony ismerősének, így jellemezte a helyzetet:
– Amikor pálinkát kell inni, mindig annyian vagyunk, de nekem szilvát szedni soha senki nem segített!


Mire lenne még jó a szenteltvíz

Udvarhelyen, a Matricában dolgozott egy Áron nevű férfi, jó szakember. Valamilyen munkát elszúrt, amiért ledorongolták. Másnap szenteltvizet hozott, és meghintette az esztergát, ugyanis azt mondta, a gépbe beleköltözött az ördög, és ki kell onnan űzni.
– Meg kellene hintse a mesterek szobáját s a szekciót, hogy adjanak nagyobb fizetést! – tanácsolta neki Dénes Ferenc. Percekkel később már mindenki tudta, mit javasolt a szentelt vízzel kapcsolatban.


Híd vagy palló

Az Orbán Balázs utcai hidat amikor újraépítették, hosszú ideig félbe-szerben állt, de azért átjártak rajta. Egy kora reggel, munkába menet két fiatalember ment át, talán kissé álmosan, látszott rajtuk, hogy falusi munkásemberek. Egyikük megbotlott a kiálló vasdarabokban, a másik erre odaszólt neki:
– Hát még így se tudsz jönni? Mi lenne, ha egy 20 centis pallón kellene átmenni?


Mit eszik

Dénes Ferenc a Kossuth utcai Ópium vendéglőben dolgozott, és megkérték, menjen és fizesse ki a villanyszámlát. Fiatal nő volt a pénztáros, kérte a számlát, de nem volt.
– Megette a kutya, mert kifújta a szél a postaládából – mondta neki.
– Maga a kutyát inkább kösse meg, ne számlával tartsa – kacagott a nő.
– Biztos a Pedigré (kutyaeledel) mellé megette salátának… – toldotta meg a férfi.


Komámasszony esete

A gyermekek egyik ritka szórakozása volt, hogy karbiddal lőttek: egy lezárható tetejű konzervdoboz aljára lyukat ütöttek szeggel, abba beletették a karbidot, kis vizet töltöttek vagy ráköpdöstek, aztán a dobozt lezárták. Kis idő múlva a fejlődő gázt a lyukon keresztül meggyújtották, az nagyot szólt. Egy közeli vastag fa mögé bújva várták, ki jár arra, hogy lőjenek. Jött az utcán egy öregasszony, őt a sűrűsödő szürkületben tényleg megijesztették.
– Antalnét kacagám, úgy megijedt, odapisile! – újságolta aztán egy másik öregasszony, Jula néni az esetet ismerőseinek.


Piacosra fényesítve

Oroszhegyiek, Jakab Enikőék ősszel, amikor már kezdett hullni az alma, a szebbjéből eladni vittek a csíkszeredai piacra, úgyis csak pálinkának törték volna be. Ott kirakták az almát, és szépen megtörölgették, még csillogott belé. Egyik vásárló kérdezte:
– Mennyi az a kifényesített alma?
– Annyi, mint a többi – felelték.


Letett karikagyűrűk

Oroszhegyi nők arról beszélgettek, hogy az 1989 előtti időszakban akik külföldre mehettek, rendszerint Magyarországra, az akkori Csehszlovákiába és Kelet-Németországba, rendszerint aranyat akartak vásárolni kevés átváltott pénzükkel, főleg gyűrűt, mert itthon nehezen lehetett hozzájutni.
A kabát bevont gombjába varrta bele valaki, emlegette egyikük, úgy hozták át a határon.
– Ha volna annyi letett karikagyűrű! – toldotta meg másikuk, Jakab Gyöngyike.


Csak azt

Egy oroszhegyi fiúcskát a felnőttek ugrattak, igyon velük sört.
Szétnézett és méltatlankodva mondta:
– Én a Bucegi sört szeretem!


A szomszéd is segít

Jakab Enikőnek a kisfia, Balázs amint megvették a házat és odaköltöztek, a szomszéd gyermekeivel játszott. Volt ott egy nagyobb fiú, ahhoz gyakran átment. Magyarázta neki az édesanyja, hogy a szomszéd fiúnak dolga is van, például ő etette már az állatokat, és ha látja, hogy dolgoznia kell, akkor ne zavarja, inkább várjon, amíg végez és akkor játszhatnak.
A gyermek büszkén mondta, hogy ő még inkább segített a szomszédjának, nem hátráltatta.
– Mi segítettél? – kérdezte ámulva az édesanyja.
– Kellett ütni egy vesszővel a malacok orrát!
A malacok orrát Balázs azért kellett csapkodja, mert éhesek voltak, türelmetlenek, és másztak fel a ketrec oldalára, úgy kérték az ételt.


Felnőttes szűkszavúság

Jakab Enikő tizennégy éves fiával látogatott haza szülőfalujába, Oroszhegybe. Találkozáskor ismerősei csodálkoztak, mekkorát nőtt Balázs. Átmentek a szomszédba, régi játszótársához. Az elképedt a felnőttek magasságára nőtt fiún, zavartan így szólt hozzá:
– S akkó, Balázs?
Balázs hasonlóképpen válaszolt neki:
– S akkó, Lázi?


Villát kell venni

Egyik oroszhegyi legényke, Mátyás meggyűjtötte a bérmálkozási pénzét. Jakab Enikő, közeli barátként ugyancsak pénzt adott ajándékba a fiúnak, mert mások is általában azt ajándékoztak. És megkérdezte, mit tesz a pénzzel.
– Hülyeségre nem költünk! – szögezte le a gyermek. Kiderült, van már neki meggyűjtött pénze. Elárulta, hogy ganéhányó villát akar venni. Ki is nézte már az üzletben. Így indokolta a döntését:
– Mert tata nekem mindig a hitvánt adja!


A történeteket elmondták: Jakab Enikő (Oroszhegy), Gergely László (Farkaslaka), Dénes Ferenc, Majla Sándor, Mátyás Árpád (Székelyudvarhely), Mihály János (Lövéte).

Összegyűjtötte: P. Buzogány Árpád. Forrás: Hargita Népe, 2020. április

2020. április 5.

Szóljon hozzá!