Most barátokat gyarmatosít a hit.
Fellobogózva állanak a házak,
sátoros ünnep van, bevonulás.
Hideg verejték hűti a lázat.

Ahol az alázat felszínre tör,
tört vesszeje sír szomorúfűznek.
Szép szavak idegenlégiója
nyerít. A hajadba halált fűznek.

Madarat fogni gyönge szavakkal
a vámosgálfalvi dombok alatt.

Három kislány zabot arat,
tulipánt nyit, lótuszt eszik,
babájától elbúcsúzik.

Mert a halottakról nem hallgatni
kell, hanem sírva is, énekelni.
Szavaink zúzmarájában járva,
madarat fogni, kalitkába tenni.

S ott énekeltetni-lüktettetni.

Táncbéli táncszók fogytával mára,
siránkozók, sajgók, szeretettek,
angyalai valahai jóknak,
mi végre voltatok? Mivé lettek

álmaim az Istenszéke alatt?
Szélhurcolta erdőtüzén füstök
átvonaglanak. Szentült pillanat.
Pónyikalma a cinterem előtt.

Csatárláncban jönnek értem fenyők.
A Sólyomszikla íriszeket rejt.
Tele vannak már mind a temetők.
Nem férnék már ide orgonának.

Vadorgonák. Itt most virágzanak.
Pislák füvek fagygerince roppan.
Reggel holdtalan vágyam dért szitál
ebben a most megváltott tavaszban.

2020. április

1. Nászta Katalin:
   2020. április 5. 15:59

   Szép. Szomorú. Vigasztalan.