(Bartalis János emlékére)

Viharra vár a diófa, leveleit postázná,
Száz év árnyékából tüzet rakna, sorsát alázná.
Pattogjon ezer gondolat, ordítson a láncfűrész,
Zuhanjon angyal, zsoldért remegjen az öreg bűvész.

Az erdőt letarolták, most a gyümölcsfákon a sor,
Isszák a részegítő fényt, napról-napra több a tor.
Elrepülnék a végtelenbe, de lehúz a remény,
Alkonyom hajnalán, sírásó szemében az erény.

Ámulj velünk, hadd pusztuljon a szülőföld, a falu,
Ha beborul, nem látsz már várfalat, sistereg gyalu,
Varázsol koporsót, hadd temessék el a sok titkot,
Élj a csillagokban, szitkozódj, ne mondj másra átkot.

A földön, életed hatalom, a halállal szemben
Tested, jövőd bölcsője, ha sírsz, azt is inkább csendben.
Ültess újabb diófát, lüktessen a vágy, legyen vad,
Tépje sok szélvihar, erős lesz, hitében megmarad.

(Gyula, 2009. március 13.)