Demény Péter / Ivan Karamazov/: Korona-változatok – 16
Proustosan
Az az épület, melyben a világra jöttem, és amelyben tizennégy évig laktam, a Place du Cinema mögött helyezkedett el, egy szocialista tér hátánál, s az utcát egy egykori kommunistáról nevezték el, aki román is volt, meg magyar is, a neve mindenképpen erről a kettős gyökérzetről árulkodott. Apám, aki az anyám férje volt, egy zöldségterjesztő vállalatnál dolgozott víz-gázszerelőként, egy ősrégi szakma akkori beteljesítőjeként, ki zsákszámra hozta haza a karalábét, káposztát, krumplit, s az íny más íly ízletes élénkítőit. Anyám, az apám felesége, tanítónő volt, születésemkor egy monoshtori iskolában oktatta a gyermekeket, s annyira szerette szakmáját, hogy nemsokára bekérezett az utolsó erdélyi polihisztorról elnevezett Ecole Anormale-ba, ahová első osztálytól jártam érettségiig, s ezért immár semmin sem csodálkozom, és akkor, midőn a zsarnok utáni államelnök úgy rendelkezett, hogy korengedménnyel is nyugdíjba lehet menni, rögtön nyugdíjba ment, mert nem bírta már a gyermekek túlságos szeretetét, noha úgy képzelem, ebben egynémely kollégája is ludas lehetett.
Most, hogy a maszk íze szívembe hozza számtalan tüdőgyulladásom, melyek mindenkor Penicillinnel s a még rémségesebb Moldaminnal jártak, eszembe ötlik, hogy még soha nem kötöttek lélegeztetőgépre, amit egyébiránt nem bánok, noha héthónapos koromtól asztma gyötör, és csak az apám áldott vére mentett meg a haláltól, mely bizonnyal úgy jött volna el, hogy nem tudok róla, szemben ezzel az állapottal, melyben most leledzem, s mely álmatlanságokkal és szorongásokkal telíti napjaim. Visszarévedek a jó Avram doktorra, aki a Rue de la Gare-ban lévő mentőállomáson fogadott oly boldog nevetéssel, mintha semmi nagyobb öröm nem adódna a földön, mint tüdőbeteg gyermekeket üdvözölni; sajnos, ezzel az örömével egyedül maradt, hiszen kis testemet rázta a láz, mely nagy testemben is visszaköszön olykor, bár most már rég nem kopogott, hála legyen bölcs életmódomnak, mely minden felesleges mozgástól megóv, és gyakran gondolom, hogy a mozgás minden formája ellenjavallott. Ez ügyben nem konzultáltam még orvosaimmal, pillanatnyilag azonban nyilván más dolguk van, ami eléggé meglepő, már tudniillik, hogy lehet más is fontos rajtam kívül, de anyám már gyermekkoromban figyelmeztetett, hogy más is van a világon, ami, emlékszem, őszinte döbbenettel töltött el.
Gyergyai Albert fordítása
Magyaritivadarosan
Julika néni a béperunuból el akart menni egy rezultátért, de a faktúráit is magával vitte volna. Amikor azonban a szomszéd Vaszi mondta, hogy sztáré van, akkor úgy megrökönyült, hogy még a kitáncáit is magával vitte. Ő egy arisztokrataszármazék, nem más, egy származék, és az apja útonálló volt Bánffyéknál. Illetve ajtónálló, na, szóval egy szervitor.
Ahogy kilépett a béperunuból (így mondta, pedig a fiai számtalanszor próbálták már elmagyarázni neki, hogy az béunu, de az anyjukat származékfából faragták), a fiatalok rögtön úgy néztek rá, mint Falkland kaszericáira dráguláskor, de ő azért is kihúzta a gerincét, mert neki híres gerince volt, az ura is mindig laudálta. Őt ne nézze senki, mert ő hét puszta falu legszebb fátája volt még legénykorában. És a kihúzott gerincével elment a Ráfájzenbe, hogy kifizessen mindent, ami kell. Mert az ő eszén nem jár túl egy pandémia, sem az, hogy a Déstyápteté jön utána, mintha pórázon húzná maga után. Ő a legrégebbi lakó a béperunuból, a Mőnőstúr cséntrujából. Hát úgy vigyázzon minden maszk és trátámént!
Zolásan
Gervaise aznap éjjel is bement Lantier-hez. Hol a koronád?, kérdezte némán, nehogy Piquet meghallja. Lantier azonban nem tudta eldönteni, vajon koronát hallgat-e vagy boronát, és ezért nem vette elő. Így aztán Gervaise visszafutott Piquet mellé, aki viszont nem feküdt a helyén.
A lakásban leírhatatlan volt a nyomor. Az egyik kocsit már rég eladták a járvány miatt. A másikkal ment Piquet a munkahelyére, amíg meg nem sérült a keze az egértől.
A gyermekek sírtak elkeseredésükben. Az egyik csak a gombás, a másik csak a sajtos, a harmadik csak a vega pizzát szerette, és a karantén idején valamiért egyszerűen pizza volt minden. A foguk vacogott, és hüppögtek a nyomortól.
Piquet is gyakran indulatba jött, egyrészt a sérülése miatt, másrészt azért, mert nem lehetett mocsár illatú arcszeszt kapni. Ezért egyre nőtt a borostája, úgyhogy már belelógott a Gervaise szájába, és egyes tincsek a gyerekeket kaparászták. Ha kitört rajta a dühroham, azt üvöltötte: „Elég ebből a kibírhatatlan életből!” Aztán elsírta magát, és Gervaise ölébe bújt, amitől az asszony jobban undorodott, mint a szakállától, pedig attól is folyamatosan öklendezett.
Antal László fordítása
Zoránosan
Amott jöttem én a földre
Megkoronáztak örökre
Isten tudja, amit kaptam
Orvos ide láncol
Injekció fenekemet
Köhögök és vezekelek
Barátomnak megfogadom
Aki így is táncol
Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Ki tudja, a végén el sem is temetnek
Messze vannak a szép lányok
Mindegyiknek megbocsátok
Ülhet már a más ölébe
Ha a törvény hagyja
Fiamat a legszebb adta
A lányomnak is szép az anyja
Elmúlt az a másik élet
Kés szaladt a vajba
Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Ki tudja, a végén el sem is temetnek
Messze vannak a szép lányok
Mindegyiknek megbocsátok
Ülhet már a más ölébe
Ha a törvény hagyja
Spirósan
– Szóval beteg vagy!!!
Kamu felnézett. Mindkét szemére vak volt, de tudta, hogy apja áll fölötte, megismerte a kedves hangját. Nem haragudott rá az üvöltésért, tisztában volt vele, hogy Goiesből csak a csalódottság beszél. Nem elég, hogy ő szegény is volt, meg okos is, a fia még vak is lett.
Hablatusban laktak, a Sifilisen túl, itt lakott minden szabad rab. Ők is szabadok voltak, szabadon dicsőíthették Victimust, a legújabb császárt, aki már három napja uralkodott, szemben elődeivel, akiket ő maga öletett meg, ezért aztán hamar véget ért az életük. Pedig Victimus Baia fia volt, akiben mindkét korábbi császár megfürdött, mint a rossz nyelvek mondták. Igazuk lehet, gondolta Kamu, másképp miért ölette volna meg őket? Bár éppen azért is megölhette, töprengett tovább, mert nagyon okos volt.
A betegség alattomban csapott le Goies családjára, Kamunak már mind a huszonhét húga beteg volt, de hát őket nem siratta senki, hacsak Goies ostoba, csúnya, de vén felesége nem, akinek már a nevét is elfelejtette. Nagy dolog a memória, már akinek nem jutott belőle.
Goies az alabarkhoszhoz járt koldulni, aki viszont az aszklépiadészhez, az a leoninushoz, aki pedig az alexandrinuszhoz. Ilyen egyszerűen működött Hablatusban a társadalom, és ezt már Piskus, Goies szép-szép-szép-szépapja is szerette, aki Caesarral járt a gall háborúban még Shakespeare előtt.
Más szeretnivaló nem is volt itt, mindenki bűzlött a nyomortól és a tehetetlenségtől, csak Goies bízott Kamuban, erre ő is beteg lett, és a karantén ellen még Goies sem tehetett semmit, pedig ő igazán senki volt, ezt mindenki elismerte.
Viskysen
A járvány megmutatta, hogy megint megmutatkozhatunk Istennek, ahogyan bizony mindennap meg kellene mutatkoznunk neki, irigység és részrehajlás nélkül. Abban a színházban, melyben vele együtt élünk – és mi lenne más a színház, feleim, mint együttlevésünk a különlevésben, ahogy annak idején még a lătești-i izoláltságban véltük -, abban a színházban tehát összeforr közösség és figyelem, szentség és együttérzés. Mint Jézus mondja, minden korona büntetésedre lészen, és ezt mi most már, bizony, látva látjuk.
Töviseinket azonban a magunk nyereségére fordíthatjuk, bár nem abban a sensusban, ahogy az álságos nyerészkedés érti. Bűneinktől eleve meg vagyunk váltva, tudjuk, ám semmilyen megváltás nem jöhet kívülről, csakis belülről, mint a nagy rendezőknél, akiknél a színpad menny, pokol és purgatórium egyszerre, barakk és templom, súgólyuk és gyónásfülke. Testvéred leszek én, ha velem jössz az első vacsorára, mint ugyanaz mondja, akit fentebb már idéztem, s akit bizony nem lehet eleget idézni.
Megváltottságunk így lesz megvallomásosodás, ennek a szónak minden szótagjával. Confessio, ahogy Szent Ágoston értette valamikor és örökkévalóan. Függöny, amely csakis akkor gördül le, amikor fel, és fel is akkor, amikor le. Hitelhagyás a hitattributió fényes és evilági értelmében
Pusztai Péter rajza