Ernő kimondottan vallásos ember volt. Épp beszélgetett haverjával, Balázzsal. Közben sört ittak. Balázs is hitt Istenben, de nem volt olyan vallásos, mint Ernő.
– Nincs olyan hét, hogy el ne mennék a templomba! – mondta Ernő.
– Nagyon rendes ember vagy te! – mondta Balázs.
– Én vallásos ember vagyok s aszerint is cselekszem. – mondta Ernő.
– Légy büszke magadra! – mondta Balázs.
– Az is vagyok. – mondta mellét verve Ernő.
– Én is hiszek Istenben, de azért nem járok minden héten templomba. Tudod, a hit bizonyítéka nem is az, hogy jár-e az ember templomba vagy nem, hanem, hogy a szívében mit érez s miképpen cselekszik az életben. A hit templomon kívül is létezik, sőt…
– Igazad van, de a vallásosság mégiscsak fontos. Biztos, hogy az, amit mondtál összeadva a templomba járással és a vallás tiszteletben tartásával még erőteljesebb…
– Talán. – tűnődött el Balázs.
Majd koccintottak. Aztán igyekeztek haza a presszóból. S ahogy mentek az utcán egy öreg férfit véletlenül elüt egy autó. Épp nem járt arra senki. A férfi elterült a földön. A kocsis ijedten szaladt ki a férfihez. Balázs rögtön cselekedni akart.
– Ernő, hívd már a mentőket!
Ernő mozdulatlanul állt.
– Hát ö… izé… Isten így akarta…
– Mit akart így? – s Balázs talált egy telefonfülkét.
Majd visszajöttek.
– Nemsokára jönnek a mentők. – mondta Balázs. Vallásos ember vagy s nem segítesz a másikon?
Ernő szégyellte magát. A kocsis is megnyugodott.
– Mindjárt jönnek! – mondta neki is Balázs.
S pillanatok alatt megérkeztek a mentők, rögtön szálltak ki az autóból s elsősegélyt végzett az egyik mentős. Persze a rendőrséget is kihívták. Balázs mérges szemekkel nézett barátjára.
– Ne nézzen így rám! – mondta Ernő.
– Ennyit a nagy vallásosságodról. – mondta neki Balázs.
Majd mentek haza…