Előhang

Azt mondja a szerkesztő, jó lenne, ha egy kicsit a sütés-főzéssel is foglalkoznánk. Tényleg? Amennyiben közügy. Vagy kultúrtörténet. Vagy mindkettő. Manapság minden tévécsatorna főző- (sőt sütő- műsorokkal van tele, és a sztárséfek mellett megjelent az amatőr bajnokok népes csoportja, egyre rafináltabb ételek készülnek, némelyik a huszonharmadik századot, más ellenkezőleg, a dédmama, egyenesen Mátyás király konyháját vizionálja. Reneszánszát éli a bor, sör, pálinka művészete, ennek a konyhában is következményei vannak, a tömblakások étkezőfülkéiben pedig, ahonnan eddig már kikopott az örök pityókatokány meg paszulyfőzelék szaga, a Sztroganoff- meg Wellington-szelet előállításával foglalkoznak rokonszenves háziasszonyok. Főleg ha a főnököt hívták meg vacsorára feleségestől. Jókait is legalább kétféleképp hallottam emlegetni, mégpedig bablevesként a Szabó Károlyban, ami az idők kezdetén vendéglő volt, és ugyanott, miután könyvtárrá nemesedett, de akkor már teljes irodalomtörténeti nagyságában. Egyszóval megvan az átjárás, és mi változatlanul kultúrnemzet vagyunk. Éppen most, késő este, ami akár kora éjszaka is lehet, a tévében a tizenhatodik tojást törik fel, húsok zizzennek az éles kések alatt, szószok sápadnak a lábasokban. Egy-egy kiváló ínyesmesternek minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön a celebek zajos, magát kellető társaságába, akit aztán, mint a fehérneműt nagymosáskor, egy még celebebbel cserélnek. Fejlődik a világ! Még csak a vadbürökből kell francia krémest, sertés hasalji fertályából vegakaját kitalálni, és akkor be- vagy kiteljesedett az emberi létezés tartalma, célja, lényege. S a „cepter”! Mint egy magfúziós reaktor pontosan a konyha közepén, milyen érdekes, még fel is tud robbanni, mint Csernobil! Alkalmazkodnunk kell a változó világhoz, ezt mondja terrorista és filmszínész, felhőkarcoló-fényező és tanár. Ebben a változást lekopírozó alkalmazkodásban ott a konyha is: szemfényvesztő módszerekkel és persze ügyességgel olyasmit előállítani, ami esztétikája és receptje szerint valóban műalkotás. Ennek legalább két hasznát látom: ellensúlya mindenféle-fajta szabványkonyhának, a nagy futószalagnak, ami ipari tevékenységgé züllesztette a sütést-főzést. A másik: kocogni kell, ha már nehezen mozog az ember, futni, mint a hitelezők elől, de mindenképpen a kondiért.

A mai házi feladat

Mi lenne, ha a szalonnasütésről írnál? Még okoskodnod se kell, mert mindenki ért hozzá. De én okoskodni akarok, szögeztem le gyorsan, és telehordtam az íróasztalt mindenféle szakácskönyvvel, szótörténeti tárral, ismeretterjesztő füzetkékkel, mert ilyesmiket akartam megtudni, de azonnal: ki találta fel a szalonnát, fel kellett találni egyáltalán, mint mondjuk a gőzgépet vagy rádiót? Dátumszerűen mikor említik először, mi a füstölés, miért pácolja, aki pácolja stb. Mint egy hülyegyerek, úgy viselkedtem, akinek el kell magyarázni, hogy járásnak nevezzük azt a műveletet, amikor előbb a jobb, aztán bal lábunkra helyezzük súlyunkat, és láss csodát, akár helyet is változtathatunk ily módon. De meg ne próbáljunk egyszerre mindkettővel lépni!
Azt azért megjegyeztem, hogy a sült szalonna története egy bűnténnyel kezdődött: egy Prométeusz nevű félisten lopásra vetemedett, ellopta az égből a tüzet, amiért a főisten keményen megbüntette. Csak utána vágott kétágú mogyoróvesszőt az ember, és akkor már csak azt kellett kitalálni, kit, mit fűzzön fel e villára. Leghamarabb természetesen az ellenséges törzs foglyait, de aztán rájött, a vaddisznót háziasítani lehet. Jól is tette, mert különben tán még mindig a harmadik szomszédot ennénk a pikniken, ugyanis múlt nyár óta haragban vagyunk. Ha elhagy hadiszerencsénk és ők győznek, mi kerülünk a nyárs másik végére.
A szalonnasütéshez fel kellett találni továbbá a kenyeret is, mert amíg nincs, a lecsöpögő zsír kárba vész. De hogy kenyér legyen, meg kellett szelídíteni a búzát, ami azért nem volt oly veszélyes, mint mondjuk jóval később a cirkuszi tigrisszelídítés. Ebből megint két következtetésem van: a világon minden mindennel összefügg, mondta kedvenc cinikusom, a nagy Voltaire, amit a huszadik század költője kissé cikornyásabban, de plasztikusan úgy fogalmazott át, hogy ha Óceániában vagy Brazíliában megrezdül egy lepke szárnya, így vagy úgy, de mi is érezzük. A másik következtetés pedig azt erősíti, miért kultúrtörténeti aktus az evés. Mi több, fajunk szaporodásába is belejátszott a szalonnasütés. A télből tavaszba forduló idő örömére rendezett orgiák maradéka Stonehenge környékén, és ahol csak orgiáztak, a föld alól gyakran előkerülő lerágott csonthalmok. Meg e féktelen örömtől és zabálástól számított kilenc hónap múlva megszületett gyerekhad. Szerintem pörkölt szalonnabőrt is kellett találniuk e helyszíneken a régészeknek, s ebből tudni, na mit? Manapság valóságos kis remekmű ketyeg majd minden ember csuklóján. Okosórák, csillagászati pontossággal mérő órák, már rég, hogy nem ösztöneink súgják meg a tavaszi napforduló dátumát. Sajnos ez meg is látszik a népszaporulaton, és akkor a szalonnázásról még nem is beszéltünk.

A jövőről is két szót. Ha lesz még jövő

Most persze nem azt köbzöm, hogy milyen s mekkora disznók (hogy ne mondjam, sertések) fognak élni és karácsonytájt elmúlni 2723-ban vagy 3432-ben. A migrációs betörés addig már értelmetlenné zülleszt minden tűnődést e témában. Lehet, addig már, mint egy modern disztópiában, napi egy vagy, ha netán háború dúl, negyed tabletta mindent pótol. Valószínű, hogy még azt is megpróbálja nyársra húzni valaki, amit akkor is hagyománytiszteletnek, sőt hagyományápolásnak mondanak majd, akárcsak manapság. De míg odafejlődünk, fellapozzuk az egyszerű, de józan gondolkodású nép bölcsességét. A vén ember mindenre jó, mint a szalonna. Egy másik: az élet, pénz, szalonna folyton fogy. Bort, búzát, szalonnát (miért nem békességet, kérdem, engem arra tanítottak ebben a békétlen világban). Az is érdekel, melyik változatot regölték csak itt a szomszédban, Kénosban, amit jó kétszáz évvel ezelőtt Kriza János már lejegyzett. Összemegy, mint a szalonnabőr a tűzön. Egyvalami éghetetlen, mondom erre, a fináncok meg különböző adó- és illetékszedők disznóbőr táskája, ami ráadásul feneketlen. Még morális és lelkiismereti dilemmákban is helye van, ha azt mondod, előbbrevaló a becsület a szalonnás káposztánál, mindenki tudja, mire megy ki a szólás. Vagy hogy szalonnát evett, megcsúszott a szája, ezt a hazug kutyára szokás mondani, aki mégis emberből van, s persze a kutyából nem lesz szalonna… Most pedig, még ha más tüzén is, de sütögessük csak szalonnánkat. Nem múlt ideje, igaz, egy lehűlés kellős közepén írok, de a meteorológusok és a piaci szalonnás néni szerint jut még valami tavaszból-nyárból valamelyest ezutánra is. Addig elfelejtem az elidegenedést, ami fiatalságomban úgymond nyugati divat volt, most pedig egyetemes valóság, és sültszalonnázom egyet, közben azok a történetek jutnak eszembe, amiket a Madarasi Hargitán esténként elmondogattunk egymásnak a tábortűz mellett, a pillanat azóta sem pótolt hangulatában.

Ui.: amikor írni kezdtem, úgy nézett ki, tényleg minden így alakul, de aztán bejött a vírus. Fenemód meglepődtem, olvasván: még neki is van szalonnája, egy zsírréteg, amit aztán leold a szappan, kékszesz, klóros fertőtlenítő, ez tán elég lesz, hogy megéljünk egy igazi szalonnasütést, lehet, már csak jövő ilyenkor.